Elhunyt Dan Ofry, az izraeli magyar újságírás meghatározó alakja

Hosszú betegeskedés után elhunyt vasárnap Dan Ofry, az izraeli magyar újságírás meghatározó alakja, aki több mint tíz éven át volt az Új Kelet, a helyi magyar újság főszerkesztője – közölte a család.

Az izraeli magyar nyelvű sajtó nagy öregje Budapesten született 1929-ben, és 1949 óta élt a zsidó államban. A jeruzsálemi Héber Egyetemen közgazdaság-tudományi diplomát szerzett, majd az Új Keletnél, az akkoriban több tízezres példányszámban megjelenő magyar újságnál helyezkedett el.

Először a lap amerikai tudósítója volt, később Izrael több háborújában tiszti rendfokozatban haditudósítóként dolgozott, ekkor szerzett élményeiről könyveket írt magyar nyelven. Nagy példányszámot értek el Izrael állami vezetőiről, köztük Móse Dajanról és Golda Méirről írt életrajzi munkái is. 

Csaknem húsz éven át, 1977-től 1996-ig az egyik legjelentősebb izraeli újság, a Jediót Ahronót gazdasági rovatának főszerkesztőjeként a héber nyelvű sajtó munkatársa volt, majd nyugdíjba vonulása után átvette az Új Kelet főszerkesztői székét, ahonnan 2011-ben vonult vissza. 

Az izraeli közszolgálati rádió magyar adásában több mint egy emberöltőn át, az ötvenes évektől egészen 2010-ig működött közre. A magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újraindítását követően a kilencvenes évektől számos alkalommal járt Budapesten, ahol Izraelről szóló előadásokat tartott. Számos előadókörúton vett részt újságírói pályája évtizedeiben Amerikában és Kanadában, ahol szintén Izraelről tartott beszámolókat a helyi magyaroknak. 

Dan Ofry az izraeli magyar közösség egyik fontos véleményformálója volt. Hétfő délutáni tel-avivi temetésén a közösség várhatóan jelentős számban megjelenik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.