Elhunyt Adalbert Boros, a legismertebb luxemburgi hajléktalan

Életének 82. évében elhunyt Adalbert (született Albert) Boros, a világ egyetlen nagyhercegségének legismertebb koldusa.

Boro, ahogyan a helyiek hívták, 1931-ben született Magyarországon. Építőmérnöknek tanult, statikus lett, és az '56-os forradalom után száz-egynéhány honfitársával együtt Luxemburgba hozta a sors. Életéről keveset tudni, de az a kevés elegendő volt a „hírnévhez”.

Boro halálhíre

Boro tagja volt annak a csapatnak, amely a '60-as évek elején a főváros kecses hídját, a Sarolta nagyhercegnőről elnevezett, de a köznyelv által csak Piros hídnak nevezett viaduktot tervezte. Nevéhez fűződik az országot átszelő és a Moselle-be torkolló Sûre folyó gátjának tervezése is.

Noha pontosan senki nem tudja, mi vezetett Boro lecsúszásához, de tény, hogy a nevezett gát felső traktusán hamar repedések jelentkeztek, így a mögöttes víztározóból gyakorta kellett leengedni olvadáskor a vizet. Ez évtizedeken keresztül okozott áradásokat a Sûre teljes hosszában.

A '80-as évektől Boro állandó lakója lett a luxemburgi pályaudvarnak és környékének. Éjszakánként a közeli raktárakban húzta meg magát, nappalait a vasútállomás főbejárata előtt töltötte. Jellegzetessége volt a városnak, nincs helyi lakos és ingázó, aki ne ismerte volna őt.

Boro, a "clochard", naphosszat ült a forgatagban, lábához spárgával volt erősítve elmaradhatatlan whiskys üvege. Attól félt ugyanis, hogy ha elszundikál, ellopják tőle az itókát, mesélte egyszer tökéletes magyarsággal.

Boro nem szorult koldulásra. Éles eszű ember maradt, akinek a neve fogalommá vált az iskolások között is. Talán csak néhány zseni nem szorult rá arra, hogy útját a pályaudvar felé véve – némi sörrevalóért – házi feladatát időnként ne vele oldassa meg. A „matektanár” kiváltságos helyzetben volt társaival szemben. Ő volt az egyetlen hajléktalan, aki bejárhatott az állomás mosdójába zuhanyozni.

Híre túlment az országhatárokon is. 1996 szeptemberében, Göncz Árpád luxemburgi látogatása során a Duna TV stábja készített interjút Boróval. Életéről ott sem hallottunk sokat, de egy papírlap – és a Bolyai-matematika – segítségével megpróbálta bebizonyítani, hogy 2x2=5.

Évekkel ezelőtt eltűnt, senki sem tudta, mi történt vele. Halálhírét keltették többször is – április 26-án egy vidéki idősek otthonában búcsúzott el ettől a világtól.

Nyugodj békében Boro!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.