Elhagyja Szlovákiát az egyházi visszaéléseket feltáró volt püspök

Robert Bezák volt püspök évekkel ezelőtt szakértőkkel mérte fel a nagyszombati egyházmegye vagyoni helyzetét, és elképesztő visszaélésekre bukkant. Azóta hírbe hozták már homoszexuális papokkal, könyvét pedig a katolikus könyvesboltok nem árulják.

Hivatalosan Vallomások című, magyarul és szlovákul is megjelent interjúkötetének bemutatóját tartotta, valójában azonban elbúcsúzott szlovákiai híveitől Robert Bezák volt püspök. Könyvében Vrabec Máriának, a pozsonyi Vasárnap című hetilap oknyomozó újságírójának mondta tollba azokat a drámai eseményeket, amelyeknek az elmúlt években szenvedő alanya volt.

Visszaemlékezéseiben tényekkel igazolja a pozsonyi érsek, valamint a pápai nuncius kétszínűségét, akik biztatták őt, hogy közbenjárnak XVI. Benedek, majd pedig Ferenc pápánál az ügyében, valójában azonban semmit sem tettek. Sőt nyilvánvalóan ők is szorgalmazták a menesztését. Robert Bezák a sajtótájékoztatón felkérte híveit, hogy tömegesen ne látogassák őt, ne is tüntessenek az érdekében, mert rövidesen távozik Szlovákiából, a redemptorista szerzetesrend egyik olaszországi kolostorába. Elmondta azt is, hogy felettesei többször közölték vele: legjobb az lenne, ha elköltözne az országból. Menesztése óta közép-szlovákiai szülőfalujában csak segédpapként tevékenykedhetett, homíliát nem mondhatott. A most megjelent Vallomásokat egyébként a szlovákiai katolikus könyvesboltok nem árulják, minden bizonnyal a szlovákiai főpapság sugalmazására. Vrabec Mária közölte azt is, hogy hetekkel ezelőtt több érintett személy kérte tőle a kéziratot, de senkinek sem adta oda.

Robert Bezák 2009-ben, 49 évesen került a nagyszombati (Trnava) egyházmegye élére, a 75. életévét betöltött Ján Sokol érsek helyére. Neves szakértőket kért fel az egyházmegye vagyoni helyzetének átvilágítására. Nemsokára elképesztő visszaélésekre, panamázásokra derült fény. Bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államokban élő szlovák hívőktől folyósított adományok - több mint másfél millió dollár – elődjének saját, a vatikáni bankban tartott számláján, illetve egyik rokonánál kötöttek ki. Miként az egyházi telkek eladásából származó összegek is. Robert Bezák néhány hetes vívódás után feljelentést tett a pozsonyi főügyészségen, amely azonban csak a Szlovák Püspöki Konferencia jóváhagyásával vizsgálódhatott volna, ám ez a beleegyezés máig várat magára.

Mindeközben elfogyott a levegő az ambiciózus érsek körül. Tavaly januárban váratlanul pápai megbízott vizitált nála. Nem sokkal ezután pedig Marc Ouellett, a római püspöki kongregáció prefektusa írásban intézett kérdéseket hozzá. A pozsonyi TA 3 hírtelevízió nyilvánosságra hozta, hogy mire volt kíváncsi XVI. Benedek megbízottja. Többek között arra, igaz-e, hogy Bezák kétes hírű, homoszexuális hajlamú, illetve a cölibátust tagadó papokkal lakik együtt, akikkel rendszeren tornaterembe jár, és nyilvános helyeken együtt zuhanyozik. Bezák így válaszolt a vádakra: "Senki sem tájékoztatott arról, kik azok a kétes hírű személyek. Tornázni azért járok, mert a gyakorlatok enyhítik a gerincbántalmaimat. Nyilvános fürdőket, szaunát sosem látogatok, az edzések végén pedig elvből egyedül zuhanyozom."

Robert Bezáknak azt is a szemére vetették, hogy túl gyakran jár ingben és farmerben, mintha megvetné a reverendát. „Mindig az alkalomhoz illően öltözködöm. Főleg a fiatalok közé valóban gyakran ilyen öltözékben megyek, de az érseki keresztet és a pecsétgyűrűt akkor is viselem. A reverendát pedig tisztelem, ráadásul a Vatikánban varrattam“ - írta a kérdés alá. A cölibátussal, az eutanáziával, a magzatelhajtással és a jegyesek házasság előtti nemi életével kapcsolatos kérdésekre annyit reagált, hogy az egyházi tanokhoz mindig hű, hiszen éveken át oktatta a teológia morális tételeit.

Tavaly nyáron menesztették őt. Máig nem közölték vele, hogy miért. Ferenc pápa beiktatása után személyes audienciát kért az egyházfőtől. Válasz máig nem érkezett, miként arra a petícióra sem, amelyben mintegy húszezer szlovákiai hívő kérte Robert Bezák ügyének felülvizsgálatát. Dominik Duka bíboros, Csehország prímása csupán annyit árult el, hogy Robert Bezák nem illik bele Szlovákia egyházi környezetébe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.