galéria megtekintése

Elfogták a palesztin fiú feltételezett gyilkosait

19 komment

NOL

Minden jel szerint beigazolódik, amitől tartani lehetett. A héten bestiálisan meggyilkolt palesztin tinédzser izraeli szélsőségesek áldozata lett, akik minden bizonnyal három zsidó tinédzser kivégzését torolták meg. Miközben az egyik gyanúsított beismerő vallomást tett, az áldozat összevert unokatestvérét szabadon engedte az izraeli rendőrség.

A palesztin fiú unokatestvére újra szabadon, édesanyjával
A palesztin fiú unokatestvére újra szabadon, édesanyjával
Ronen Zvulun / Reuters

Beismerő vallomást tett annak a hat izraeli szélsőségesnek az egyike, akiket vasárnap fogtak el egy palesztin fiú, Mohamed Abu Kdaír megölésének a gyanújával Izraelben - jelentette a Háárec. Az izraeli lap az ügyben elrendelt hírzárlat miatt egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva számolt be az őrizetbe vételekről és a beismerő vallomásról is. A hat ember személyazonosságáról egyelőre semmiféle információt nem hoztak nyilvánosságra, de úgy tudni, két ismert zsidó szélsőséges,  illetve kiskorú is van közöttük. Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét hallgatja ki őket. Öt gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság nyolc, a hatodikét öt nappal hosszabbította meg

A hírzárlat ellenére Micky Rosenfeld, az izraeli országos rendőr-főkapitányság szóvivője újságíróknak elmondta, hogy minden valószínűség szerint nacionalista indítékok húzódnak meg Kdaír meggyilkolásának a hátterében. Ez azt jelenti, hogy a 16 éves palesztin fiú bosszúgyilkosság áldozata lett, úgy tűnik, a három izraeli tinédzser meggyilkolása miatt kellett az életével fizetnie.

 

A különösen alantas indítékot támasztja alá, hogy a Háárec információja szerint a hat őrizetbe vett személy egyelőre nem találkozhatott ügyvéddel. Ezt nacionalista bűncselekmények gyanúja esetén bírósági engedély nélkül tíz, engedéllyel 21 napig engedi meg Izraelben a törvény. A Háárec ír arról is, hogy egy nappal Kdaír előtt az őrizetbe vett személyek egy kilencéves gyereket akartak elrabolni, de ez végül nem sikerült.

A gyászoló családnak egyelőre nem szóltak az őrizetbe vételekről. Kdaír anyja, Szuha azt követeli, hogy az ő házaikat ugyanúgy rombolják le, ahogy az izraeli hatóságok azt egy-egy palesztin terrorista házával teszik.

Kdaír unokatestvérét, a 15 éves, amerikai állampolgárságú Tarikot szombaton izraeli rendőrök brutálisan megverték, állítólag azért, mert öt társával együtt Molotov-koktélokkal támadt a kivezényelt biztonságiakra az unokatestvére pénteki temetését kísérő jeruzsálemi zavargások alatt.

Kdaír temetése
Kdaír temetése
Finbarr O'Reilly / Reuters

Ami a meggyilkolt unokatestvért illeti, őt szerda hajnalban rabolták el a kelet-jeruzsálemi Beit Hanina negyedből, a nagybátyja boltja elől.Felismerhetetlenségig megégett holtteste másfél órával később, a nyugati városszélen fekvő Givat Saul erdőben került elő abból a kocsiból, amelyben elhurcolták. Kegyetlen gyilkosság volt, Mohamed al-Avevi palesztin főügyész szerint legalábbis a boncolást végző izraeli orvosok kormot találtak a Kadír tüdejében, ami arra utal, hogy a palesztin fiút elevenen megégették. A boncolási jegyzőkönyvet hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra.

A gyilkosság hatalmas felhördüléshez vezetett a jeruzsálemi palesztinok között, akiknek a zavargásai csütörtök óta sem csitultak el, sőt, Kadír múlt pénteki temetése már felkelést, intifádát idéző szólamoktól visszhangzott. – Vérünket és lelkünket adjuk a mártírért! – skandálták a temetési menetben. Az éjjel Jeruzsálemnek több negyedében is összetűzések törtek ki, reggel pedig a Mecsetek terére látogató zsidókat kövekkel dobálták meg feldühödött palesztin fiatalok. A zavargások eddigi négy napja alatt 60 palesztin és 13 izraeli rendőr sérült meg.

Bár az ügyben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Simon Peresz izraeli államfő is mindenkit nyugalomra intett, Kdaír meggyilkolása miatt hatalmas a felhördülés a palesztinok között. Akkora, hogy a Washington Post vasárnap már azt feszegette, 1987 és 2000 után ez a gyilkosság lesz-e a harmadik intifáda szikrája. Ezt sugallták egyébként azok a szólamok is, amelyektől Kdaír temetése visszhangzott pénteken. Vérünket és lelkünket adjuk a mártírért! – hangzott az egyikük.

Netanjahu vasárnap este sajtótájékoztatót tartott, amely során „aljas, hitvány és zsidóellenes” bűnténynek nevezte Kdaír meggyilkolását. A miniszterelnök szerint Izrael nem tesz különbséget terrorcselekmények között. Az arab és a zsidó terroristákra egyformán kemény kézzel fogunk lesújtani – mondta a miniszerelnök. Egy oldalvágás persze így is belefért. Ha kiderül – jegyezte meg Netanjahu –, hogy Kdaír gyilkosai zsidók, őket Izraelben nem fogják úgy ünnepelni, ahogyan a palesztinok ünneplik a zsidók gyilkosait.

Vérbosszú

Az arab és a zsidó szélsőségesek kitűnően együttműködnek. A szemet szemért akciók tüntetéseket, rombolást, öldöklést provokálnak. Ron Ben-Jisaj, az angol nyelvű Ynet portál katonai kommentátora arról írt a héten, hogy a valamennyire is józan erőknek fel kellene lépniük a vérbosszú törzsi szelleme ellen. – A jeruzsálemi gyilkosság nagyon sokat rontott Izrael presztízsén – állítja. Ez pedig csökkenti a zsidó állam mozgásterét a térségben és Európában is.

A bosszúgyilkossággal alighanem Ejal Jifrah, Gilad Saár és Naftali Frenkel halálát torolták meg szerdán. A három izraeli  tinédzsert – akik mindannyian jesivaiskolába jártak – még június elején rabolták el, a holttestükre pedig három héttel később bukkantak rá Hebron közelében. Izrael két ciszjordániai Hamász-aktivistát, Marvan Kavaszamehet és Amar Abu Ajsát gyanúsítja az ügyben. Ők szökésben vannak, de az izraeli hadsereg szombaton Hebronban miattuk letartóztatott egy Hosszam Dufes nevű férfit.

Gáza körül rendületlenül folyik az adok-kapok Izrael és a palesztin szélsőségesek között. A Hamász vasárnap tizenöt rakétát lőtt ki a zsidó állam déli része felé, néhány órával azután, hogy az izraeli légierő csapást mért a Hamász övezetbeli állásaira. Bár háborút egyikük sem akar, az egyiptomi közvetítéssel kötendő tűzszünetből – amelyről napok óta röppenek fel hírek – egyelőre semmi nem valósult meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.