galéria megtekintése

Életveszélyesen megfenyegették az adómenekült teniszbajnoknőt

Életveszélyesen megfenyegették telefonon Petra Kvitovát, aki idén másodszor győzött női egyesben a világ legpatinásabb Grand Slam-tornáján, a wimbledoni angol nemzetközi teniszbajnokságon. Sokan a Facebook-oldalán szidalmazták és hazaárulónak nevezték, miután a párgai Impuls kereskedelmi rádióban elmondta, hogy állandó lakhelyéül Monacót választotta, mert ott nem kell adót fizetnie.

A műsorban megszólalt Stanislav Huml cseh szocdem (CSSD) párti képviselő, aki felháborodva javasolta, minden olyan dúsgazdag személyt fosszanak meg cseh állampolgárságától, aki bizonyíthatóan valamelyik adóparadicsomba viszi a pénzét, s ezzel a lépésével hatalmas összegekkel kurtítja meg hazájának költségvetését. Kvitová az idei nemzetközi pénzdíjas teniszversenyeken idáig 5,1 millió dollárt keresett.

Ha az életétől nem is, van politikus, aki az állampolgárságától fosztáná meg
Ha az életétől nem is, van politikus, aki az állampolgárságától fosztáná meg
Murad Sezar / Reuters

Zdenek Skromach, a CSSD szenátora a Lidové Noviny kérdésére sommásan azt válaszolta, hogy képviselőtársa hülye, akinek a megnyilvánulásaival nem érdemes foglalkozni. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter pedig gúnyorosan igy vélekedett, ahhoz az ideológiához képest, mit a baloldali honatya hirdet, még jó, hogy nem követeli a hölgy bebörtönzését vagy agyonlövetését.

 

A vitaműsort követő szópárbajba még Milos Zeman államfő is bekapcsolódott. Ő Právónak adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy elismerés illeti a cseh teniszezőnőt, mert kimagasló eredményeivel újabb hírnevet szerzett hazájának. Emlékeztetett arra is, hogy számos világhírű sportoló és művész – korábban többek között Björn Borg, Ingmar Bergmann, néhány éve Novak Djokovic és sokan mások – hasonló indítékok alapján cselekedett ugyanúgy, mint most Kvitová, akit az elnök szívesen látna kedélyes beszélgetésre a Hradzsinban, ha elfogadja a meghívását.

Az elnök a továbbiakban azt fejtegette, hogy az adóparadicsomok nemcsak Csehországnak, hanem valamennyi EU-tagállamnak gondot jelentenek, ezért Brüsszel igyekszik valamiképpen korlátozni az adózás elkerülésére csábító lehetőségeket, Andrej Babis pénzügyminiszter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírált sportoló mindig ott adózik, ahol pénzdíjat kap, mivel Csehországban életvitelszerűen sem tartózkodik a vonatkozó törvényben megszabott, évi 183 napnál többet, hiszen csaknem az egész évben járja a világ teniszversenyeit, ezért teljesen indokolatlanul bírálják őt. – Ő egyedül sokkal több dicsőséget szerzett a hazájának, mint a rosszakarói együttvéve – szögezte le.

Bajnokok egymás közt. Novak Djokovics és Petra Kvitová 2011-ben
Bajnokok egymás közt. Novak Djokovics és Petra Kvitová 2011-ben
Tom Lovelock / Reuters

Érdeklődésünkre Karel Tejkal, a teniszezőnő szóvivője a kicsinyes irigység megnyilvánulásának minősítette a váratlanul feltört személyeskedéseket. Elmondta azt is, hogy Kvitová az idei wimledoni győzelméért 1,76 millió fontot kasszírozott, ám ebből az angol szervezők azonnal húsz százaléknyi adót vontak le, ugyanez a gyakorlat máshol is.

– A teniszezőnő évente jelentős összeggel támogatja a hazai teniszakadémiákat, ezen kívül pedig az edzője, a masszőrje és ütőinek húrozója egyaránt cseh, mindhárman a hazájukban adóznak. Arról most mindenki megfeledkezett, hogy szinte valamennyi élvonalbeli teniszezőnk állandó lakhelye ugyancsak Monaco – válaszolta megkeresésünkre.

Csehországban 15 százalékos a személyi jövedelemadó, viszont a jövő év végéig, úgynevezett szolidáris hozzájárulás is hatályos, amely alalpján azokra a személyekre, akiknek a tiszta jövedelme meghaladja az évi 1,2 millió koronát (hozzávetőlegesen 14 millió forintot), további hét százalékos adót vetnek ki, éspedig az e határ feletti bevételükre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.