Életmentő műtét vár Berlusconira

A jövő héten életmentő szívműtétet fognak végrehajtani a volt olasz miniszterelnökön, miután a hét elején szívproblémák miatt kórházba került. Berlusconi állítólag az önkormányzati választások okozta stressz miatt készült ki.

Akár meg is hallhatott volna a négyszeres volt olasz miniszterelnök, ha nem kap sürgős segítséget. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlusconi orvosa, Alberto Zangrillo aneszteziológus professzor elmondta, hogy a 79 éves politikusnak a jövő hét közepéig ki fogják cserélni hibásan működő aortabillentyűjét – adta hírül csütörtök este a BBC.

Berlusconi pártja, a Hajrá Olaszország (FI) a volt elnök kórházba szállítása kapcsán azt üzente: nincs miért aggódni, csupán néhány napos kórházi kezelésre van szükség, de életveszélyről szó sincs.

Ezzel szemben Zangrillo ma már azt közölte, hogy az exelnök súlyos állapotban került a kórházba. „Az életét kockáztatta, életveszélyben volt, és megkockáztatom: ezt ő is tudta” – mondta az orvos.

Silvio Berlusconi személyesen vett részt az önkormányzati választások kampányában. Pénteken jelen volt az FI római főpolgármester-jelöltjének kampányzáró találkozóján is, vasárnap pedig Rómában elment szavazni.

Az FI jelöltje az olasz fővárosban nem jutott tovább, Milánóban, Bolognában és Nápolyban azonban a párt jelöltje bekerült a második fordulóba.

A négyszeres volt olasz kormányfőt korábban adócsalásért elítélték, büntetését 2014 májusa és 2015 márciusa között egy idősek otthonában végzett közmunkával teljesítette. Azóta Silvio Berlusconi látszólag visszavonult az aktív politikától: a mostani önkormányzati választásokon azonban ismét ő döntött az FI vezette jobbközép szövetség jelöltjeiről. Ezért számos kritikát kapott Matteo Salvinitől, a szintén ellenzéki Északi Liga vezérétől, aki megújult és „Berlusconi-mentes” politikát szorgalmaz az olasz jobboldali-jobbközép erőknél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.