galéria megtekintése

Elbeszélt egymás mellett a V4 és Merkel

54 komment

NOL

Angela Merkel német kancellár találkozott a visegárdi kormányfőkkel. A menekültek ügyében továbbra sincs egyetértés.

Az Európai Uniónak közös haderőt kell létrehoznia, és Brüsszelnek kiemelt kérdésként kell kezelnie a biztonságot – közölte tegnap nagy egyetértésben Orbán Viktor magyar és Bohuslav Sobotka cseh kormányfő Varsóban. Itt találkoztak tegnap a visegrádi négyek vezetői Angela Merkel német kancellárra egy informális megbeszélésre, amelyen a jövő hónapban Pozsonyban megrendezendő uniós csúcsot készítették elő.

Az egyik fontos téma a megkerülhetetlen menekültválság volt, amely a V4-ek számára különösen fontos; együttesen lépnek fel a kötelező kvóták terve ellen. A kollégái által felvetett közös haderő mellett a vendéglátó Beata Szydlo lengyel miniszterelnök egy közös határvédelmi erő létrehozását javasolta.

A hírügynökségi jelentések szerint Szydlo egyébként kissé eltért a V4-blokk közös álláspontjátó migránsügyben. Közölte: Lengyelország kész kompromisszumra a kérdésben. Migránsokat továbbra sem akar látni Lengyelországban, ám elmondta: az uniót meg kell erősíteni, és e cél érdekében meg kell találni azokat a dolgokat, amelyek összeköti az országokat, nem csak azokat, amelyek elválasztják őket egymástól.

 

Azt Merkel is elismerte, hogy Európa biztonságára figyelni kell, és hogy történtek mulasztások az elmúlt években. Ám, mint a DW hírügynökség megjegyezte: a német kancellár nem jött zavarba a négy visegrádi kormányfő menekültkvóta-ellenes álláspontjától. Közölte, hogy egyszerre kell felvenni a harcot azok ellen, akik törvényt sértenek és segteni azokat, akik arra rászorulnak. „Szerintem folytatni fogjuk erről a párbeszédet" – mondta Merkel a varsói sajtótájékoztatón.

Robert Fico szlovák kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Beata Szydlo lengyel kormányfő, Orbán Viktor miniszterelnök és Bohuslav Sobotka cseh kormányfő. Ketten elöl
Robert Fico szlovák kormányfő, Angela Merkel német kancellár, Beata Szydlo lengyel kormányfő, Orbán Viktor miniszterelnök és Bohuslav Sobotka cseh kormányfő. Ketten elöl
Rafal Guz / MTI/PAP

A szeptember 16-ra tervezett csúcstalálkozó legfontosabb témája a Brexit lesz, így a lengyel fővárosban tartott egyeztetésen is kiemelt téma volt. A pozsonyi EU-csúcsra ugyanis Nagy-Britannia nem küld képviselőt; ott tárgyal majd a 27 tagország arról, milyen irányba haladjon tovább a szövetség.

– A Brexit nem csak egy a sok esemény közül. Ez egy fordulópont az Európai Unió történetében, ezért alaposan ki kell dolgoznunk az álláspontunkat – jelentette ki tegnap Merkel. Az utóbbi hetekben arról érkeztek hírek, hogy akár 2019-ig is elhúzódhat a Brexit folyamata, ám Sobotka tegnap azt mondta: arra számít, hogy a britek még idén hivatalosan is bejelentik a kilépést – jelentette a Prague Daily Monitor. Ekkorpedig megkezdődik az a kétéves folyamat, amelynek a végén Nagy-Britannia elhagyja a szövetséget.

A Brexit természetesen rávilágtott arra, hogy az EU reformokra szorul, és ez is kiemelt témája lesz a pozsonyi csúcsnak. A V4-ek többek közt nagyobb függetlenséget szeretnének a nemzetállamoknak és csökkentenék Brüsszel befolyását. Ugyanakkor a cseh miniszterelnök azt is közölte: az uniós fejlesztési támogatásokat semmiképp sem szabad csökkenteni. Az államszövetség egyik legfontosabb célja szerinte az kell, hogy legyen, hogy csökkentse a vagyonos és a szegény régiók közötti szakadékot.

A pozsonyi találkozó tehát alapvetően az ötletelésről szól majd; Merkel szerint döntéseket akkor nem hoznak majd, de ott akarja megalapozni a következő lépéseket. A német kancellár szerint a friss gondolatokat már az előhozhatja, hogy kiszabadulnak Brüsszelből és a szlovák fővárosban találkoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.