A napokban jelent meg egy iráni–amerikai közös közvéleménykutatás (a Marylandi Egyetem nemzetközi politikai és biztonsági központja készítette a teheráni egyetemi közvélemény-kutató központtal, az IranPoll.com-mal), amely szerint az iráni népesség 57 százaléka támogatja az alkut. Ennek értelmében csökkentik az iráni urándúsítást, meglévő készleteket szállítanak külföldre. Egyetértenek azzal is, hogy az ENSZ szakosított szervezete ellenőrizze az iráni létesítményeket. Az irániak 77 százaléka szerint országuk parlamentjének kell jóváhagynia az egyezményt, viszont 81 százalék szerint el kell utasítani, ha az ellentétes a nemzeti érdekekkel. Az irániak szinte mind (95 százalék) hívei a nukleáris programnak, és 73 százalékuknak meggyőződése, hogy az békés jellegű. 80 százalék az egész térséget atomfegyvermentes övezetté nyilvánítaná – beleértve az arab országokat és Izraelt is.
A még nyitott kérdésekről N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azt mondja: vita folyhat arról, hogy a szankciókat csak felfüggesztik vagy azonnal megszüntetik, ahogy azt az irániak akarják. A hatok (a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország) fokozatos enyhítést szeretnének. Iránnak újra alá kell írnia az atomsorompó-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. Ezzel hozzájárulna bármely objektum meglepetésszerű ellenőrzéséhez – beleértve a katonai ellenőrzés alatt állókat. Az irániak szerint azonban ilyen helyeken nem folytatnak nukleáris tevékenységet, tehát ez indokolatlan lenne. (A legfőbb vallási vezető, Hamenei ajatollah még a legutóbbi napokban is hevesen ellenezte ezt a követelést.) A magyar kutató szerint nehezen teljesíthető nyugati követelés, hogy az irániak utólag bizonyítsák be: nem volt atomfegyver-fejlesztő programjuk.
A kérdésre, mi késztetheti megállapodásra a feleket, N. Rózsa Erzsébet azt felelte, a Nyugat tisztában van vele, hogy Irán egyike a térség kisszámú stabil hatalmainak, mentes a terrortól, polgárháborútól, és szilárd a kormányzata. Eközben a szomszédságban háborúk dúlnak, veszélyes jelenség az Iszlám Állam. Ugyanakkor Teheránban felismerték, hogy regionális hatalomként elérték lehetőségeik határait, ha tovább mennek ezen az úton, már csak veszíthetnek. Érzékelik, hogy a régióbeli síita szövetségeseik defenzívába szorultak, befolyásuk korlátozott. Érdekük, hogy elért státuszukat megtartsák, s megőrizzék az iszlám köztársaság teokratikus modelljét. A rezsim túléléséért készek pragmatikus engedményeket tenni, s ezért – állítja a kutató – nem is törekszenek atomfegyver birtoklására. A szankciók súlyosan érintették az iráni gazdaságot, de az nem omlott össze, képes alkalmazkodni akár a százszázalékos pénzromláshoz is.
