A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársaival vagyunk náluk látogatóban, élelmiszercsomagot kapnak, benne lisztet, cukrot, rizst, borsót, kekszet, húskonzervet, étolajat. Egy-egy ilyen pakk magyar pénzben három-négyezer forintba került, ami a mi fülünknek nem tűnik nagy értéknek, de Kárpátalján egyenesen életmentő.
|
Élelmiszert oszt a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászon
Nemes János / MTI |
Keleti szomszédunknál egy átlagos nyugdíjas most havi 10-11 ezer forintnak megfelelő nyugdíjat kap kézhez, és a hrivnya egyre romlik. A szeretetszolgálat belvárosi irodájában a máltaiak megmutatják nekünk a húsz centi magas pénzköteget, amelyet egymillió forint átváltása után kaptak. Száznegyvenhatezer hrivnyát tesznek az asztalra. Két hónapja ez az összeg nagyjából hetvenezer hrivnya lett volna, vagyis feleekkora köteg.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat március elején hozta létre a telefonhívásonként 250 forinttal támogatható, az 1350-es számon tárcsázható adományvonalát, az összegyűlt pénzből ötszáz darab segélycsomagot állítottak össze. A hozzávalókat Kárpátalján vették meg, ami nem volt egyszerű, több százas tételben igen nehézkes ugyanis olajat, lisztet, cukrot venni az ukrán bevásárlóközpontokban. Azért nem Magyarországról vitték a csomagokat, mert
Kijevben érthetetlen okból úgy döntöttek, hogy Ukrajnába nem lehet segélycsomagot bevinni.
Mihelyst az emberek hozzájutnak a kevéske fizetésükhöz vagy nyugdíjukhoz, azonnal elköltik, mert attól félnek, hogy másnap már sokkal kevesebbet ér a hrivnya. Nő azok száma, akiknek a napi megélhetés gondot okoz: főleg a nagycsaládosok és az idősebb, beteg emberek kerülnek napról napra nehezebb helyzetbe.
– Éhen fogunk dögleni
– mondja egykedvűen egy hatvan év körüli, magyar férfi, akivel az egykori téglagyári munkásszálló jelenleg nagycsaládosok által lakott épülete mellett elegyedek szóba. Beszélgetőtársam annak idején a szovjet hadseregben szolgált, egységével Murmanszkig járták az országot, építkezéseken dolgoztak. Jól megtanult oroszul, ennek most annyi haszna van, hogy olvassa az orosz sajtót, és meggyőződése, hogy Putyin nem ereszti ki a markából Ukrajnát.
– A pénzünk semmit sem ér, az élelmiszer fogy, a háborús veszély nem múlik
– így foglalja össze a helyzetet. Kérdem tőle, hogy ha ilyen sokat romlott a hrivnya, miért lehet mégis ennyi autó a beregszászi utakon. Miből tankolnak? Mire megvonja a vállát: az autósok fele Magyarországról jön bevásárolni, a másik fele meg benzincsempész, abból van pénze. A helyiek nem csak Putyint szidják, Porosenko ukrán elnök is megkapja a magáét. Azt mondja az egyik asszony, hogy Ukrajnán kívül nincs a világon még egy ország, ahol ekkora infláció után a politikai vezetés a helyén maradna.
– Nagyot csalódtunk Porosenkóban, ő is csak ígérgetni tud – mondja. Amikor rákérdezek, hogy mégis, mire számítottak egy kampányoló politikustól, megjegyzi: – Jó-jó, mindegyik ígérget, de az ember mindig reménykedik.
Aztán a körülöttünk rohangáló gyerekekre terelődik a szó. Az egyikről kiderül, hogy hétvégenként nem főznek rá a szülei, mert nincs miből. Mi lesz itt belőlük, ha felnőnek? – mutatok rájuk, mire az asszony keserűen elhúzza a száját: ágyútöltelék, ha ez így megy tovább.
