Együtt tüntettek a körülmetélésért

Zsidó, muzulmán és keresztény szervezetek felhívására mintegy 300 ember vonult fel vasárnap a berlini Bebelplatzon, tiltakozásul, hogy júniusban egy kölni törvényszék vallásszabadsághoz tartozó hagyomány helyett testi sértésnek nyilvánította a körülmetélést.

Németországban a vallási szervezetek már hónapok óta háborognak a kölni ítélet miatt. Ahogy vasárnap Lala Süsskind, a berlini zsidó hitközség korábbi vezetője a tüntetésen hangsúlyozta, „elfogadhatatlan, hogy a körülmetélésről hozzá nem értő és intoleráns emberek beszélnek”. Süsskind szerint a fiúgyermekek körülmetélése döntő jelentőségű a zsidó és a muzulmán identitás kialakulásában, nem beszélve arról, hogy a gyakorlatra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is rábólintott. Kenan Kolat, a németországi törököket tömörítő szervezet (TGD) vezetője a maga részéről arról beszélt, hogy a beavatkozást kellő szakértelemmel és megfelelő higiéniai körülmények között hajtják végre. „Németországban „senki sem akadályozhatja meg, hogy tovább ápolják az évezredes hagyományt” – szögezte le a török politikus.

Jichak Ehrenberg rabbi a kipáját adja Kenan Kolatnak a vasárnapi berlini tüntetésen. Efogadhatatlan intolerancia
Rabbi Yitzhak Ehrenberg (R) gives his kippah to the head of the Turkish Community in Germany (TGD) Kenan Kolat during a demonstration against the controversial circumcisions law in Berlin, September 9, 2012. Berlin's senate said doctors could legally circumcise infant boys for religious reasons in its region, given certain conditions, ending months of legal uncertainty after a court banned the practice this year. The ruling in June by a district court in Cologne outraged Muslims and Jews and sparked an emotional debate in the country. Although the ban applied only to the Cologne region, doctors across the country refused to carry out operations because of what they saw as a risk of legal action. REUTERS/Pawel Kopczynski (GERMANY - Tags: RELIGION POLITICS CIVIL UNREST)

A vasárnapi tüntetés oka, a nagy németországi és nemzetközi felháborodást kiváltó per még 2010-ben indult, miután egy muzulmán család fejvesztve rohant be egy négyéves kisfiúval a kórházba, mert otthon nem tudták elállítani a vérzését a rituális vallási beavatkozás nyomán. A kórházban ez gond nélkül sikerült, ám egy szemfüles ügyész felkapta a fejét az esetre, és veszélyeztetés vádjával feljelentést tett a körülmetélést végző orvos, a mohel ellen. A nyilvánvalóan precedensértékűnek szánt ügyben első fokon a családnak kedvező ítélet született, amely kimondta, hogy a körülmetélés a vallásszabadság része. Az ügyészek ezután fellebbeztek, a másodfokú ítélet bírája pedig az elsővel homlokegyenest ellentétben álló érvekkel a kisfiú testi épségét vette védelmébe. „A testi épséghez való joga többet nyom a latban a szülők alapvető jogainál, a körülmetélés pedig sérti a kisfiú érdekeit, hogy élete későbbi szakaszában maga dönthessen a vallási meggyőződéséről” – hangzott a másodfokú ítélet indoklása. Később Bajorországban vizsgálat indult egy rabbi ellen a vallási hagyomány melletti kiállás miatt, a Német Orvosi Kamara, a Bundesärztekammer ezután külön nyilatkozatban tanácsolta el az orvosokat a körülmetélés végrehajtásától.

Ezt azonban a németországi muzulmán és zsidó szervezetek nem hagyták annyiban. A felhördülés akkorára sikerült, hogy a szövetségi kormány sietve bejelentette, nemsokára egész Németországban törvény fogja garantálni a körülmetélés szabadságát. Utoljára csütörtökön Sabine Leutheusser-Schnarrenberger szövetségi igazságügyi miniszter igyekezett nyugtatni a muzulmánokat és a zsidókat a körülmetélessel kapcsolatos bizonytalansággal kapcsolatban, előtte pedig átmeneti megoldásként Thomas Heilmann berlini tartományi igazságügyi miniszter jelezte, hogy a német fővárosban már most legális a körülmetélés, mindaddig, amíg a beavatkozást vonatkozó előírások betartásával végzik el. A tiltakozók azonban nincsenek túlságosan elragadtatva. Süsskind Heilmann bejelentésére úgy reagált, az jó szándékot tükröz ugyan, de ez nem elég, mert a törvényben az van, hogy a zsidó szülőknek nyilatkozniuk kell a vallási indíttatásról, mielőtt a gyerekük a mohel kése alá fekszik. „Mintha egy hatalmas J betű virítana rajtam” – vélte a berlini zsidó hitközség korábbi vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.