|
 Több mint kilencszázan várták a Port Szaídból érkező sérültek és halottak vonatát Reuters - Stringer
Összecsaptak a rendőrök és az egyiptomi szurkolók a kairói Belügyminisztérium épületénél. A rendőrök könnygázt vetettek be a szurkolók ellen, halottakról vagy sebesültekről egyelőre nem érkezett jelentés.
A hatóságok háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el a hetvennél is több halálos áldozatot követelő összecsapás után. Szerda este kilencszázan gyűltek össze, hogy a pályaudvaron fogadják a sérülteket és a halott szurkolók koporsóit, sokan a katonai rendszer elleni jelszavakat skandáltak. Az áldozatok temetése csütörtökön délben kezdődött Port Szaidban, ahova a hadsereg több egységét is átvezényelték. Később hozzájuk csatlakozott a rohamrendőrség több egysége is, hogy a gyászolók és a kórházak mellett vigyázzanak a rendre. A legtöbb utca rendőri jelenléttől mentes volt, a hadsereg azonban ellenőrzőpontokat állított fel a város bejáratainál, írja a BBC.
Az egyiptomi államügyész 52 ember kihallgatását rendelte el a szerda esti zavargás után, rajtuk kívül pedig a kormányzó és a város volt biztonsági főnöke is a kihallgatásra várók közt van. Az egyiptomi első osztályú meccseket bizonytalan időre elhalasztották, az ország futballszövetségének vezetése pedig távozott.
A parlament csütörtöki ülését egyperces néma csenddel kezdte meg. Mohamed Szada al-Katatni szóvivő szerint a tegnap esti összetűzés az „ördög munkája” volt, az egyiptomi forradalom pedig "veszélyben van".
 Egy áldozat rokonai sírnak, miközben várják, hogy kiadják szerettük holttestét a hatóságok Reuters - Asmaa Waguih
Gyűlnek a mérges szurkolók
A Kairóban a Tahrír teret elfoglaló tüntetők – akiknek nagy része a tegnapi meccsen játszó al-Ahli szurkolója – fémkorlátokkal és járművekkel zárták le a teret, csakúgy, mint tavaly, Mubarak megbuktatása előtt. Mások a futballklubnak a Belügyminisztériumhoz közeli főhadiszállásához menetelnek. Tudósítók szerint eluralkodott a keserűség az embereken, sok tüntető azt mondja, a rendőrség teljesen tehetetlen, vagy ő maga is aktívan provokálta az összecsapást.
A BBC tudósítója azt is hozzáteszi: a futballszurkolók maguk is rendkívül erőszakosak, főleg az al-Ahli szurkolótábora. Az utóbbi időben többször is hevesen összecsaptak a rendőrséggel a különböző politikai tüntetéseken, egyes spekulációk szerint pedig a biztonsági erőknek is érdeke volt, hogy szítsák ezeket a verekedéseket. Az egyiptomi rendőrség presztízse az utóbbi időben amúgy is egyre kisebb az állampolgárok szemében.
Hogyan történhetett a tragédia?
A BBC szerint az előzetes nyomozás alapján úgy tűnik, a tömegverekedést két dolog okozhatta: egyrészt több szurkoló is késeket vitt be magával a stadionba, másrészt a megszokott biztonsági erők hiánya is okozhatta a tegnap esti eseményeket. A halálos áldozatok legtöbbje agyrázkódást kapott, illetve a fejükön talált mély vágásokba, fulladásba és a pánikba haltak bele.
|