Jó az ellátás a börtönben, terjed az időskori bűnözés

Először fordul elő az ázsiai szigetországban 1989 óta, hogy az idős bűnelkövetők többen vannak, mint a tinédzserkorúak.

A japán rendőrség adatai szerint 2015 januárja és júniusa között 23 656 volt azoknak a 65 éves vagy annál idősebb személyeknek a száma, akik bűncselekményeket követtek el, miközben a 14 és 19 év közötti fiatal bűnözők 18670-en voltak.

Az Independent azt írja, 2003 és 2013 között megduplázódott az időskori bűnözési ráta. 2011-re a bűnesetek 16 százalékát idősek követték el. Ami még ennél is súlyosabb adat, hogy ugyanebben az évben ötvenszer több emberölést követtek el idősek, mint 1992-ben.

Az idősek főleg kisebb bűncselekményekben érintettek, általában lopásokban, szabálysértésekben. A Japan Times szerint az időskori bűnözés elsősorban a rossz gazdasági körülményekből fakad. Sok nyugdíjas szeretne kitörni a magányból, az elszigeteltségből, ezért szegi meg a törvényt.

Hamai Koicsi, a Ryukoku Egyetem kriminológus professzora szerint az idős bűnözők – akiknek a rácsokon kívül se családja, se anyagi biztonsága – a börtönben társaságra találnak, jó ellátásban részesülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.