galéria megtekintése

Egyre izgalmasabb az amerikai elnökválasztás, fej fej mellett Clinton és Trump

1 komment


Kőműves Anita

Célegyenesbe fordult a kampány, és a két jelölt fej fej mellett áll a versenyben. A demokrata jelöltnek sokat ártott a legfrissebb e-mail-botrány.

Kevesebb mint kétszáz méterre állt egymástól a hét elején a két amerikai elnökjelölt különgépe egy ohiói repülőtéren, és autókonvojaik épphogy csak elkerülték egymást. Donald Trump republikánus és Hillary Clinton demokrata jelölt is a kulcsfontosságú „billegő” államban kampányolt, hiszen annak megszerzése elengedhetetlen a győzelemhez novemberben. Egyszerre kezdtek „udvarolni” a médiának is: mindkét jelölt felhívott egy-egy csapat újságírót a repülőre és válaszolt a kérdéseikre, amire eddig egyikük sem volt hajlandó.

Clinton- és Trump-bábuk. Egyikük sem lelkesít
Dominick Reuter / Reuters

Nem meglepő, hogy a két jelölt immár beosztja idejét és erejét és csak a fontos államokra koncentrál: kevesebb, mint hatvan nap van az elnökválasztásig, az első elnökjelölti vitát pedig három hét múlva rendezik. Azaz célegyenesbe fordult a kampány. Az esélyek pedig kiegyenlítettebbek, mint az elmúlt hetekben voltak: két friss közvélemény-kutatás szerint is fej fej mellett áll a két jelölt. A CNN/ORC és a Reuters/Ipsos legutóbbi felmérése is azt mutatja, hogy Donald Trump felállt a nyár végi „bezuhanása” után és ismét szorongatja a néhány hétig megverhetetlennek tűnő Clintont (lásd inforgrafikánkat jobbra).

 

Azt is látni kell, hogy a szinte összes közvélemény-kutatást egyesítő, illetve azokat megbízhatóságuk alapján súlyozó internetes szak­értői oldalak még mindig Clinton előnyét mutatják. A RealClearPolitics oldal szerint 3,3 százalékponttal, a FiveThirtyEight szerint pedig 3,8 százalékponttal vezet a demokrata jelölt.

Ám az tagadhatatlan, hogy Trump népszerűsége növekedett az elmúlt hetekben. „Nagyszerű hónapot zártunk” – idézte a jelöltet a Reuters hírügynökség. Ennek egyik oka ellenfele gondjaiban keresendő: újabb olyan e-mailek kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként szívességeket tett a családi Clinton-alapítvány vagyonos támogatóinak. Mint kiderült, feltehetőleg semmiféle szabályt nem sértett, ám emiatt is sok választó bizalma megrendült benne. Az azonban Clintont segíti, hogy kampánya sokkal jobban szervezett és sokkal több pénzt gyűjtött, mint Trump. A republikánus jelöltnek olyan fontos államokban sincs alaposan kiépített aktivistahálózata, mint Ohio.

Trumpot az elmúlt hónapban segíthette az is, hogy múlt héten elutazott Mexikóba, ahol saját magához képest visszafogott és józan viselkedésével meggyőzte az amerikai tévénézőket, hogy tud elnökként is viselkedni. Úgy tűnik, az nem ártott neki, hogy csupán néhány órával az Enrique Pena Nieto elnökkel folytatott beszélgetése után kiállt egy arizonai színpadra és az ellenkezőjét mondta el annak, amit Mexikóban. Az is segíthetett, hogy nyár végén Trump lecserélte kampánya vezetését, és a korábbiaknál valamennyivel fegyelmezettebb képet mutat, és az általa megfogalmazott üzenetek nem változnak napról napra (kivéve az illegális bevándorlás és a kitoloncolások kérdését, amelyről még mindig nem tudni, mit gondol pontosan).

A CNN/ORC friss felmérése demográfiai jellemzőik alapján is bemutatja a két jelölt támogatóit. A nők többsége Clintont, a férfiak Trumpt támogatják. A férjezett nők viszont Trump felé „húznak”, csakúgy, mint a főiskolát nem végzett fehérek. A diplomások és fiatalok Clinton-, az idősebbek Trump-pártiak. A fehérek többsége a republikánus, míg a kisebbségek négyötöde a demokrata jelöltet támogatja.

A közvélemény-kutatásokból az is kiderül, hogy az amerikaiak nem igazán rajonganak az idei választási lehetőségekért: csak 47 százalék mondta, hogy „lelkesen” várja a választásokat. Ez a mutató négy éve 57, nyolc éve 60 százalék volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.