galéria megtekintése

Egymillió oroszt várnak a görögök

2 komment


Fenes Gábriel

Átlagosan tíz százalékkal drágultak idén a görög szálláshelyek a 2015-ös évhez képest – derül ki a ­Trivago online szálláskereső oldal összeállításából. Egy kétágyas szobáért körülbelül 90 eurót (28 ezer forint) kell fizetni éjszakánként. Az áremelkedés oka, hogy a szállodai szobákra kivetett áfát 6,5-ről a duplájára, 13 százalékra emelték. A legnagyobb drágulás a turisták által kedvelt szigeteken figyelhető meg: Zakinthoszon 14,6, Mikonoszon 12,5 százalékos.

Turisták és menekültek Kosz tengerpartján
Turisták és menekültek Kosz tengerpartján
Jannisz Behrakisz / Reuters

A turizmus adja a görög GDP húsz százalékát. A drágulás és a gazdasági válság ellenére a dél-euró­pai ország még mindig turistacélpont. Az ágazat a 2015-ös menekültválság hatására gyengélkedett, Elena Kountoura turizmusért felelős miniszter szerint a helyzet stabilizálódott, miután az Európai Unió döntése nyomán több menekültet visszafordítottak a görög szigetekről. Ráadásul idén rengeteg orosz turista foglalt nyaralást Görögországban.

 

– Az orosz turisták száma 70 százalékkal növekedhet tavalyhoz képest – jósolta Nikosz Kszidakisz európai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes. A ­nyári szezonban egymillió orosz választhatja Görögországot úti célként. Az óriási érdeklődés annak köszönhető, hogy az oroszok kedvelt desztinációi – Törökország és Egyiptom – „feketelistára” kerültek. Ankara és Moszkva viszonya azután romlott meg, hogy a török légierő 2015 novemberében lelőtt egy orosz vadászgépet a szír határ közelében. Egyiptomtól a terrorveszély miatt pártoltak el az oroszok, miután tavaly októberben egy orosz chartergépet 224 utassal a fedélzetén dzsihadisták felrobbantottak a Sínai-félsziget fölött.

Tömegesen mennek a magyarok Korfura és Zakinthoszra

Görögország tavaly és idén is a legnépszerűbb desztinációnak számít. Az értékesített utak 36 százaléka görög, ez egy százalékkal több, mint 2015 azonos időszakában – nyilatkozta lapunknak Vagyon Renáta, az Invia online utazási ügynökség marketingmenedzsere. Idén a legtöbben eddig Zakinthoszt választották, a második legnépszerűbb Korfu, majd jön Kréta és Halkidikí. Az IBUSZ-nál 18 százalékkal növekedett a görög utak száma. – A tavalyi évhez hasonlóan 2016 nyarán is a görög területeken vannak a legnagyobb lekötéseink. A Jón-szigetek (Korfu, Zakinthosz és Kefalonia) mellett a szárazföld is népszerű – mondta a Népszabadságnak Molnár Anita, az IBUSZ kommunikációs menedzserre. A heti 14 chartergép mellett buszjáratokat is indítanak Görögországba. Az utazási ügynökségek szerint a magyarokat nem nagyon érdekli a görögországi menekült- és gazdasági válság. Molnár Anita megjegyezte, hogy az Idomeniben, a macedón határnál, illetve a török partokhoz közeli egyes szigeteken zajló történések egyáltalán nincsenek hatással az idegenforgalomra. A görögországi úti céloknál tapasztalt áremelkedés minimális, körülbelül 3 százalék, de így is intenzív a kereslet, a magyar utazási irodáknak nincs gondja a hellászi értékesítéssel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.