galéria megtekintése

Egymást lövik a terroristák

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 03. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Az Iszlám Állam (IS) osztagai már Damaszkusz külvárosában harcolnak szintén dzsihadista ellenfeleikkel. Ha sikerülne beljebb jutniuk a fővárosban, az végleg megrendítené az Aszad-rezsimet. Eközben egyre inkább nemzetközivé válik az IS elleni háború.

Az IS csapatai már eddig is ott voltak Damaszkusz közelében – nyilatkozta lapunknak egy szomszédos arab országban élő kutató. Tudni kell, tette hozzá, hogy az iszlamistáknak nincs egybefüggő területük. Homsz és Hama az övék, s nemrég elfoglalták al-Szalamija izmaelita várost is. Damaszkusz északi és a déli elővárosaiban is volt már állásuk, most a déli csoportjuk tört előre, a szintén dzsihadista Nuszra Fronttal harcolva.

Informátorunk szerint az IS ugyanolyan ellenségének tartja az al-Kaidának hűségesküt tett Nuszra Frontot, mint a szíriai kormányt, vagy nagy általánosságban a keresztényeket. Nemcsak szír területen, de a libanoni Bekaa-völgyben is harcolnak egymással. A szíriai hadsereg egyik név nélkül nyilatkozó vezetője a BBC-nek úgy kommentálta az IS nyomulását, hogy nekik örömükre van, ha a terroristák egymást pusztítják.

Kalasnyikovval tüzelő dzsihadista
Kalasnyikovval tüzelő dzsihadista
Reuters

 

Az IS számára a Nuszra veszélyesebb is más ellenfeleinél, mivel sokféle anyagi, pénzügyi támogatást kap, gazdag szponzorai vannak az öbölállamokban, és az al-Kaida nemzetközi hálózata is segíti. A „kalifátus” azonban mindenütt a konkurens dzsihadisták megsemmisítésére törekszik. A kiszorítósdi forrásunk szerint más frontokon, így Afganisztánban vagy a muzulmánok lakta nyugat-kínai területeken is zajlik.

Eközben immár kezd valóban nemzetközivé lenni az IS elleni küzdelem. Először egy izraeli forrás számolt be róla, hogy orosz felségjelű MiG vadászgépek szálltak le egy Damaszkuszhoz közeli légi támaszpontra, és máris bevetették őket. A sugárhajtású vadászgépek mellett orosz harci helikoptereket is küldenek majd az IS (és feltehetően a szíriai rezsim más ellenfelei) ellen.

Az oroszok ezzel csatlakoznak a szír légtérben már eddig is jelen lévő amerikai harci gépekhez és a bevetéseket nemrég megkezdő török F–16-okhoz. Az amerikaiak immár felfegyverzett drónokat is indítanak. Ezekkel feltehetően az IS parancsnokait kívánják kiiktatni.

Az izraeli Ynet.news írta meg, hogy az iráni forradalmi gárda Kudsz nevű egységének parancsnoka, Kaszem Szolejmani vezérőrnagy nemrég felkereste Moszkvát, ahol stratégiai megállapodásra jutottak. Ennek lényege: minden szükséges erőfeszítést megtesznek, hogy Bassár el-Aszad rendszere megőrizhesse székhelyét, és Szíria továbbra is gátként akadályozza az IS és más iszlamista osztagok nyomulását a volt Szovjetunió muzulmán utódállamai felé.

A stratégiai megállapodás fontos eleme, hogy orosz–iráni összefogással akarják talpra állítani Aszad romokban lévő hadseregét, és újra fel akarják fegyverezni a rezsim erőit. Aszad csapatai izraeli értékelés szerint a legtöbb fronton visszavonulóban vannak, elhagyták a stratégiai jelentőségű Idlib tartományt, és visszahúzódnak a Földközi-tenger partvidéki hegyei között húzódó sávba, ahol az alaviták (az Aszad-rendszerhez lojális, a hadsereg törzsét alkotó síita vallási-etnikai csoport tagjai) élnek.

Az IS célpontjait más NATO-államok és arab országok harci gépei is támadják. A légi csapások azonban eddig nem rendítették meg a szunnita kalifátust. További tömeges kivégzésekről érkeznek hírek, s feltehetően még mindig kapnak utánpótlást külföldről. Az utóbbi időben azonban számos hír arra utal, hogy a török hatóságok kezdik lezárni az IS „humán forrásait”.

Bevetik a vízfegyvert

Kétségbeesett felhívást adott ki tegnap a Nemzetközi Vöröskereszt szíriai képviselete. Az ország két nagyvárosa, Aleppó és Damaszkusz lakosságát túszként tartják a vízellátást ellenőrző különböző fegyveres csoportok. Ha nyomást akarnak gyakorolni ellenfelükre, egyszerűen elvágják milliónyi ember vízellátását. Az öt éve tartó harcokban megsemmisült az ország ivóvízellátását biztosító rendszer fele. (M. G.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.