galéria megtekintése

Egyedül vécére sem mehettek

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 05. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

Putyin megbízottjának közvetítésével, sértetlenül szabadultak Kelet-Ukrajnából a nyugati túszok.

Főleg az első tíz óra kegyetlen volt – mesélte a cseh állami televíziónak (CT) Josef Prerovsky alezredes, az EBESZ-megfigyelők egyike a szombati szlovjanszki szabadulás után. A több mint egy hétig az oroszbarát erők „vendégszeretetét” élvező külföldiek szombat reggel szabadultak, majd este Donyeckből Berlinbe, és onnan saját hazájukba utaztak.

Az EBESZ-delegációjának négy német, egy cseh, egy lengyel, egy dán és egy svéd tagja volt, utóbbit egészségügyi okokból korábban elengedték.

„A szemünket bekötötték, és a kezünket is összekötözték, aztán belöktek minket egy pincébe. Még toalettre is csak kísérettel mehettünk. Később már valamivel emberségesebben bántak velünk, alighanem attól tartva, hogy egészségkárosodás érhet bennünket. Ezért legalább azon a tenyérnyi helyen mozoghattunk” – idézte Prerovsky nyilatkozatát a fogvatartás körülményeiről pozsonyi tudósítónk.

 

Az ő verziója éles ellentétben áll azzal, amit Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk önjelölt szeparatista polgármestere mondott, vagyis hogy az EBESZ-megfigyelők „vendégek” voltak az ő kissé hosszúra nyúlt születésnapi buliján.

Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk önjelölt szeparatista polgármestere
Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk önjelölt szeparatista polgármestere
Gleb Garanich / Reuters

Prerovsky elmondása szerint az EBESZ-megfigyelők szombaton már reggel kiszabadulhattak volna, de lövöldözés tört ki a szeparatisták és az Ukrán Nemzeti Gárda egységei között, ezért meg kellett várniuk, amíg elhallgatnak a fegyverek. – A lövöldözés egyre közelebbről hallatszott, de nem tehettünk semmit – emlékezett vissza Axel Schneider, a delegációt vezető német ezredes.

Helyzetükön valamelyest javított, hogy családtagjaikkal és az EBESZ-vezetéssel azonban végig sikerült kapcsolatban maradniuk.

A csapat lengyel tagja, Krzysztof Kobielski őrnagy a lengyel televíziónak arról számolt be, hogy háromszor is életveszélyben voltak. Amikor a közvetlen közelükben lövöldöztek, néma csendben hasaltak a földön. Több száz felfegyverzett férfi volt körülöttünk, késekkel, pisztolyokkal, automata fegyverekkel.

„Végül mindannyian megérkeztünk oda, ahol Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára vett át bennünket Vlagyimir Lukintól, az orosz elnök térségbeli különmegbízottjától” – tette hozzá Prerovsky alezredes. Nem véletlen, hogy Putyin épp Oroszország korábbi emberjogi megbízottját szemelte ki erre a feladatra.

Az EBESZ kiszabadult megfigyelői Berlinben leszállnak az őket kimenekítő német kormánygépről
Az EBESZ kiszabadult megfigyelői Berlinben leszállnak az őket kimenekítő német kormánygépről
Fabrizio Bensch / Reuters

Lukin tapasztalt diplomata, a volt washingtoni nagykövet szakterülete a nukleáris leszerelés. Ő bábáskodott a még Viktor Janukoviccsal kötött, és egy napon belül megdőlt februári EU-külügyminiszteri megegyezés fölött is, igaz, azt nem írta alá. Azzal, hogy az orosz elnök épp Oroszország korábbi emberjogi megbízottját küldte a túszok ügyében tárgyalni, azt a benyomást keltheti, hogy itt emberiességi ügyről van szó, neki semmi köze az oroszbarát szeparatistákhoz – vélekedett a Süddeutsche Zeitung.

A német politikában máris vitát váltott ki az EBESZ-delegáció ügye. Miután Ursula von der Leyen német védelmi miniszter „megkönnyebbülve” üdvözölte a túszokat a berlini Tegel repülőtéren, Peter Gauweiler, a bajor CSU elnökhelyettese a Der Spiegelnek adott interjújában azt feszegette, hogy egyáltalán mit keresnek a német hadsereg civilbe öltözött tagjai Ukrajnában, egy polgárháborús országban.

„Azt még értem, hogy a kijevi forradalmi kormánynak érdekében áll külföldi katonákat hívni az országba, de azt nem, hogy nekünk milyen érdekünk fűződik ahhoz, hogy belerángassanak minket ebbe a kaotikus helyzetbe?” – vetette fel a bajor politikus.

A német védelmi minisztérium sietett leszögezni, ha szükséges, továbbra is fognak katonai megfigyelőket küldeni Ukrajnába. A fegyvertelen katonai megfigyelőket az EBESZ-tagállamok küldték Ukrajnába, eleget téve Kijev márciusi kérésének. A bécsi dokumentum értelmében az EBESZ-tagállamok szakértői bármely tagországot felkereshetik, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.