Nepál: Egy magyar kislány hazautazását segíti a külügy

Egy másfél éves magyar kislány hazautazását szervezte meg Nepálból a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a konzuli együttműködés lehetőségét kihasználva.

A tárca erről pénteken, közleményben tájékoztatta az MTI-t, hangsúlyozva, hogy a kislány az Újdelhiben lévő magyar külképviselet és Németország katmandui nagykövetségének segítségével érkezhet haza nepáli nagyszüleivel a baptista szeretetszolgálat mentőcsapatának segítségével. A mentőcsapat hazaérkezése hétfőre várható - fűzik hozzá.

A KKM emlékeztet, csütörtökön a cseh külügyminisztérium által szervezett evakuáló repülőgéppel két magyar állampolgár hagyta el a válságövezetet.

A minisztérium tájékoztatása szerint a térségben maradt 40 magyarral az újdelhi nagykövetség tartja a kapcsolatot.

A katmandui hatóságok által pénteken közzétett legfrissebb összesítés szerint hatezer fölé emelkedett a nepáli földrengés halálos áldozatainak a száma, a sérülteké pedig 14 ezerhez közelít.

A katmandui EU-delegáció vezetője pénteken azt közölte, hogy az európai uniós tagországok ezer állampolgárát még keresik Nepálban, ahol szombaton 7,9 erősségű földmozgás, majd 70 kisebb erejű utórengés okozott pusztítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.