Ebola: Szigorúbban ellenőrizné a reptereket az olasz miniszter

Közös európai uniós stratégiát szorgalmazott szerdán az ebolajárvány európai elterjedésének megakadályozására Beatrice Lorenzin, az olasz egészségügyi tárca vezetője, aki mindenekelőtt az európai repülőterek szigorúbb ellenőrzését sürgette.

Beatrice Lorenzin azt kérte, az EU azonnal hívja össze az egészségügyi bizottságot. "A tagállamokban egységes óvintézkedéseket kell bevezetni az ebolával szemben" - hangoztatta az olasz egészségügyi miniszter. Lorenzin nagyon aggasztónak nevezte a nyugat-afrikai államokban kialakult helyzetet. Hozzátette, hogy Olaszországot jelenleg semmilyen veszély nem fenyegeti, egyetlenegy megbetegedés sem történt Itáliában.

Az olasz egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az olaszországi repülőtereken kiemelt figyelmet szentelnek az ebolajárvány által érintett afrikai országból érkező utasok ellenőrzésének. A miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy az utasokat nem európai területen, hanem az afrikai országokból való induláskor kellene ellenőrizni. Ha már ez nem lehetséges, az európai repülőtereken kell az utasokat szigorúbban ellenőrizni - jelentette ki Beatrice Lorenzin.

Elmondta, hogy ellenőrzik az olasz fővárosban működő nemzetközi intézmények, többek között az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO dolgozóit is, akik közül sokan gyakran járnak az afrikai kontinensre.

Az olasz egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a Rómában és Milánóban működő járványközpont is készen áll az esetleges olaszországi betegek fogadására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.