Diplomatikus maradt a szlovák és a magyar államfő is

Nagyon jók és egyre sokoldalúbbak a szomszédkapcsolatok Magyarország és Szlovákia között. Mai első hivatalos személyes találkozónk pedig további kiváló alkalom arra, hogy ezeket a baráti szálakat minden téren, a két ország polgárai között is tovább erősítsük - közölte Andrej Kiska, akinek a meghívására Áder János hivatalos látogatáson tartózkodik Pozsonyban.
Tárgyalásukat követő sajtótájékoztatón a magyar államfő egyetértett vendéglátójának értékelésével, amelyhez hozzátette, a gazdasági együttműködés más szomszéd országok számára is jó példaként szolgálhat. Kiemelte az energiabiztonság erősítését szolgáló közös infrastrukturális, többek között a magyar, a szlovák és a cseh árampiac összekötését, valamint a januártól működő magyar, szlovák földgáz interkonnektort.

Mindkét államfő visszafogottan válaszolt az újságírók kérdéseire is. Akik nem tudták meg, hogy mi a szlovák elnök véleménye a magyar kormánynak azokról a döntéseiről, amelyeket az EU illetékesei többször bírálnak. Kiska válasza így hangzott: „Természetesen figyelemmel kísérjük mindazokat az észrevételeket és vitákat, amelyeket a budapesti kabinet lépései váltanak ki, tudunk ezekről a témákról, mai eszmecserénken is nyíltan, kertelés nélkül véleményt cseréltünk " - közölte.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Magyar Közösség Pártjának nemrég nyilvánosságra hozott autonómia-tervezetéről, Áder azt felelte, hogy Szlovákiának stabil, alkotmányos intézményrendszere van, amelynek keretében a szabad véleménynyilvánítás tiszteletben tartásával minden kérdést, az autónómia-tervezetet is megvitathatják. „Mi a vita valamennyi résztvevőjének türelmet és kellő bölcsességet kívánunk" - hangsúlyozta a magyar államfő.

Áder Jánost fogadta Robert Fico szlovák kormányfő, majd pedig vendéglátójának társaságában a galántai Kodály Zoltán magyar, és Janko Matuska szlovák tannyelvű gimnáziumba látogatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.