A neves amerikai kutatóintézet, a Pew Center legfrissebb, a média helyzetét elemző tanulmánya szerint 2008 és 2010 között tizenegyezer újságíró-állás szűnt meg az Egyesült Államokban. Viszont az online médiában az elmúlt években ötezer új, teljes munkaidős újságíró-állás jött létre, ebből körülbelül kétezer néhány fős hírportáloknál. Ezek pedig lényeges űrt töltenek be pont azon a három területen, ahol a hagyományos médiumok az elmúlt évek válságában és elbocsátási hullámában visszafogták működésüket: a oknyomozó újságírás, a külpolitika és a helyi hírek piacán.
|
A nagyok egyike, a BuzzFeed szerkesztősége. Már nem csak ők irányítanak
Brendan McDermid / Reuters |
A kutatóintézet által megvizsgált hírportálok fele három vagy annál kevesebb főt foglalkoztat. A lapok fele szigorúan helyi hírekről ír: az adott város, vagy akár csak negyed történéseiről. Ezek az úgynevezett hiperlokális oldalak, amelyek témája az adott kis közösség ügyes-bajos dolgai. A működésük alapja, hogy egy-két ember dolgozik rajtuk, így olcsók. A helyi hirdetők pedig hajlandók fizetni a reklámokért, mert tudják, hogy pontosan azokhoz jut el az üzenetük, akik a közvetlen környezetükben laknak, így a legnagyobb eséllyel vásárlóik lesznek.
PopVille: elveszett kutyák, új éttermek és szemétkupacok
„Nagyon kevesen mondanák arra, amit csinálok, hogy újságírás. Nem is voltam soha újságíró, csak fixerként dolgoztam néha japán újságíróknak" – mondja Dan Silverman, a PopVille blog szerzője. A blogot 2006-ban kezdte, nem sokkal azután, hogy Washingtonba költözött. Ekkor még volt „rendes polgári foglalkozása", a blogra pedig naponta egy posztot tett ki, aminek már akkor is az volt a lényege: mi történik Washingtonban? Na nem a politikában, hanem az utcán.
Úgy gondolja, a blogját két dolog miatt kezdték el olvasni az emberek. Az egyik a fotói voltak, amelyek a szép arcát is megmutatják annak a városnak, ahol folyton csak rablásokról és gyilkosságokról lehet hallani. „Néha nem tettem ki mást, mint egy ajtót, ami tetszett. De az olvasók szerették" – mondta. A másik pedig az, hogy bizony Washingtonban is volt egy betöltendő űr. „Nyílt egy új étterem? Senki nem írt róla, csak én" – mondta egy előadásban a marylandi egyetemen.
Azóta eltelt nyolc év, ma már ez Silverman főállása. 2009-ben jött el az a pont, amikor úgy döntött: feladja „civil" állását, és a blogra koncentrál. „Iszonyúan féltem, de akkor még nem volt se családom, se lakáshitelem, így beleugrottam" – mondta. Ma már naponta legalább harminc poszt kerül ki a PopVille blogra, ami havi kétmillió oldalletöltéssel és félmillió egyedi látogatóval – és az ezek hozta hirdetésekkel – eltartja Silvermant és családját.
Kikerül a blogra, ha valaki valahol lövöldözést látott, vagy ha valakinek a szomszédjába betörtek. Kikerül, ha valakinek elveszett a macskája, vagy ha valakinek az utcájából már két hete nem vitték el a szemetet. „Kirakom, és egy órán belül nincs már ott a szemét. Hihetetlen" – mondja. De az elveszett kutyák és macskák is hamar meg szoktak kerülni.
„Nagyon sok a habkönnyű semmiség is a blogon, de azért vannak komoly témák is. Hallottam már vissza, hogy ha valaki erőteljes szirénázást hall az utcájában, egyből az én blogomra jön fel, mert nálam biztos megtalálja, mit történt. Az egyik szomszéd ugyanis biztos beküldte" – meséli. Arra nincs lehetősége, hogy egy-egy hírnek, történetnek utánamenjen, hiszen egyedül van. De többször megtörtént már, hogy ezt megtették helyette a nagy lapok, például a The Washington Post.
Honnan a pénz?
2007-ben Silverman egyszer csak kapott egy e-mailt valakitől, hogy hirdetne a blogon. Azt kérdezte: mennyibe kerül? „Fogalmam sem volt ezekről a dolgokról, csak a hasamra ütöttem. Lehet, hogy nagyon alacsony árat mondtam!" – mondja nevetve.
Profik azóta sem segítik a reklámfelületek eladásában, bár a működést azóta professzionálisabb alapokra kellett helyeznie. „Ahogy egyre nagyobb leszel és egyre több lesz a hirdetőd, rájössz, hogy egyszerűen most már nem omolhat össze az oldal egy órára sem. Márpedig százezer olvasó körül már elkezd minden szétesni" – mondta. Pánikba esett, és keresett egy New York-i céget, aki intézi a szervertárhelyet és a technikai ügyeket.
A bevételek 80-90 százaléka a hirdetésekből van, 10-20 százalék pedig szponzorált posztokból. Legutóbb például egy ingatlanfejlesztő közölt posztot egyik legújabb épületéről. „Ez a legdrágább hirdetési forma, és ami meglepő, hogy az olvasottságuk is nagyon magas" – mondja Silverman. Az amerikai sajtóban egyébként ez az egyik legvitatottabb újítás jelenleg: szabad-e elmenni a fizetett tartalom felé? A hirdetők nagyon szeretik, az olvasók nem bánják, de sokan etikai kérdéseket vetnek fel vele kapcsolatban.
Baltimore Brew: oknyomozás két emberrel
A Pew fent említett tanulmányában vizsgált 329 weboldal valamivel több mint fele nonprofitként működött. Ezek nagy része pályázati pénzekből működik, és mint egy másik tanulmány rávilágít, forrásaik nagy része általában egyetlen adományozótól származik. Egy-egy ilyen nagyobb összeg elég a vállalkozás beindításához, de nem lehet rá folyamatosan számítani, így folyamatosan új forrásokat is kell keresni – például nyitni a hirdetők felé.
Profitorientált vállalkozásként, de elsősorban pályázati pénzekből működik a Baltimore Brew című weblap, amely, mint a címéből is kiderül, Baltimore ügyeivel foglalkozik. Célja pedig az, hogy alternatívája legyen a tulajdonképpen egyeduralkodó helyi lapnak, a Baltimore Sunnak. A hiperlokális, néhány fős weboldalak közé tartozik a Baltimore Brew is, mégis sok mindenben ellentéte Dan Silverman blogjának. Alapítója profi újságíró – Fern Shen évtizedeken át dolgozott riporterként nagy lapoknál, mielőtt saját vállalkozásba kezdett. Írt többek között a Baltimore Evening Sunnak, a Hartford Courantnak, majd 17 éven át a The Washington Postnak. Az utóbbinál kezdett leépítések közepette jött rá, hogy lépnie kell.
Először fogalma sem volt, mit csináljon. Egy barátja mesélt neki arról először, hogy működőképesnek tűnik a néhány fős hírportálok modellje. Belevágott. „Szerencsém volt, mert a párom biztos anyagi hátteret tudott nekem nyújtani, így volt lehetőségem kísérletezni" – mondta.
A Baltimore Brew fejlécében egy bögre nyoma található – a karika, amelyet a papíron hagy a kifolyt kávé. Ennek részben nosztalgikus okai vannak. „Azt mutatja, fél lábbal a print, fél lábbal az online világban vagyok" – mondta Silverman mellett ülve.
Fern célja, hogy a körmére nézzen a baltimore-i városvezetésnek, és hogy oknyomozó munkát végezzen. Komoly, mély elemzések is megjelennek a weboldalon például arról, kikkel és milyen szerződéseket köt az önkormányzat.
Szűk, de jól behatárolható közönség olvassa ezeket a cikkeket – a városvezetés, a civilek és a politikai téren aktív lakosság. De Shen szerint ez a hirdetőknek jól eladható szegmens. Igaz, a Baltimore Brew egyelőre nem ezekből él, hanem főleg pályázati pénzekből és adományokból. De az olvasóktól is kap pénzt, és a Kickstarteren is tudott már jelentősebb összegeket gyűjteni. Sőt, még Baltimore Brew-bögréket is el tud adni. „Ezek a témák nagyon sok olvasóban megmozgatnak valamit, mert érdekli őket a város sorsa. Érzelmi kötődésük lesz a Baltimore Brew-hoz, emiatt hajlandóak akár a pénztárcájukba is nyúlni, csak hogy fennmaradjon" – mondja. Az is segíti, hogy vannak újságíró barátai, akik hajlandóak néha ingyen cikket írni, de ma már legtöbbször egy-két főállású munkatársat is meg tud fizetni.
Az oldal üzleti ügyeit Shen maga intézi, és szavaiból érződik: ezzel nem szívesen foglalkozik. „Az ezzel töltött idő alatt sokkal inkább szeretnék újságot írni" – mondja belenyugvó hangon.
A diákoknak azt javasolja, ne próbálják meg kitalálni, mi lesz a következő nagy dobás az internetes médiában. Csak vegyék észre, ha valaki más már kitalálta, és utána kezdjék azt csinálni – mint tette ő is a saját weboldalával. Egyébként pedig szerinte nincs nagy titok a sikere mögött: csak figyelni kell, mi érdekli az olvasókat.
