Diana adta ki a királyi család telefonszámait

A hercegnő állítólag a sérelmeiért akart bosszút állni
A hercegnő állítólag a sérelmeiért akart bosszút állni
Reuters

Diana hercegnő, Károly brit trónörökös néhai hitvese adta ki a brit királyi család több tagjának is a telefonszámát – vallotta Clive Goodman, a News of the World királyi tudósítója az egykori bulvárlap telefonlehallgatási akciói miatt indított hatalmas sajtóetikai perben.

Goodman a szerteágazó ügy egyik vádlottja. A londoni központi büntetőbíróságon folyó per csütörtöki tárgyalásán elmondta, hogy 1992-ben kapta meg a telefonszámokat tartalmazó füzetet a néhai hercegnőtől. Goodman szerint Diana – aki akkor már külön élt, bár hivatalosan még nem vált el Károly hercegtől – így akart visszavágni a sérelmeiért. A volt riporter szerint a hercegnő annak idején külön fel is hívta őt, és érdeklődött, hogy megkapta-e a telefonszámokat.

Goodmant és az általa felbérelt magándetektívet, Glen Mulcaire-t 2007-ben szabadságvesztésre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért. Most ismét bíróság előtt áll, ezúttal hivatalos személy megvesztegetésének vádjával. Azzal gyanúsítják, hogy annak idején lefizetett rendőrtisztektől szerezte meg a királyi családtagok telefonszámait. Goodman ezt az új lehallgatási botrány három évvel ezelőtti kitörése óta következetesen tagadja, de csak most fedte fel első ízben, hogy a telefonszámokat a trónörökös volt felesége adta ki neki. Ha ez az állítása bizonyságot nyer, az beláthatatlan jogi következményekkel járhat, mivel számos olyan korábbi vád és bírósági ítélet is megdőlhet, amelyek alapját a királyi családtagok telefonszámainak illegális eszközökkel történt megszerzésével kapcsolatos gyanú képezte.

Diana a brit monarchiát alapjaiban megrázó, kölcsönös házasságtörésekkel tarkított magánéleti botránysorozat után vált külön 1992-ben Károly trónörököstől, II. Erzsébet királynő legidősebb fiától, akitől 1996-ban hivatalosan el is vált. A hercegnő – Vilmos herceg, a trón majdani várományosa és öccse, Harry herceg édesanyja – egy évvel később, 1997-ben Párizsban autószerencsétlenségben meghalt.

A jelenlegi per előzményeként három éve kiderült, hogy az azóta megszüntetett News of the World munkatársai néhány évvel korábban, exkluzív információk reményében feltörték és lehallgatták egy elrabolt és brutális kegyetlenséggel meggyilkolt angol kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb brit sajtóbotrányát kirobbantó ügy rendőrségi vizsgálata feltárta, hogy más brit lapok sem riadtak vissza hasonló módszerektől, és a telefonüzenet-lehallgatások hatszáznál több személyt érintettek, köztük a nemzetközi film- és szórakoztatóipar olyan világsztárjait, mint Hugh Grant, Brad Pitt, Angelina Jolie, Jude Law, Charlotte Church és Sienna Miller. A kiszemelt célpontok között voltak emellett az iraki és afganisztáni hadszíntéren elesett brit katonák hozzátartozói, a brit királyi család tagjai, valamint politikusok és élsportolók.

Jelenleg heten állnak bíróság előtt, köztük Andy Coulson, a News of the World egykori főszerkesztője, aki később David Cameron brit miniszterelnök hivatalának kommunikációs igazgatója is volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.