Cseh államfő: Szuperholokauszt fenyegeti a világot

A Let My People Live! (Engedjétek élni a népemet!) nemzetközi fórumon felszólaló Mose Kantor szerint a zsidók egyre inkább félnek Európában. Milos Zeman cseh államfő szuperholokauszttól tart, és az Iszlám Állam elleni harcra szólított fel.

Mindannyian közös, európai hajón tartózkodunk, amely egyre erőteljesebb antiszemita és neonáci hullámverésekkel találja szembe magát. Ilyen aggasztó megnyilvánulásokat immár nem csupán az utcákon tapasztalunk, hanem több ország parlamentjében és más, különböző szintű önkormányzataiban is. Ezek az erők belátható időn belül akár hatalomra is kerülhetnek - hangsúlyozta Prágában Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke, aki megnyitotta a A Let My People Live! nemzetközi fórumot, amelyet auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendeztek.

Mose Kantor a továbbiakban arról beszélt, hogy a zsidók egyre inkább félnek a földrészünkön, éspedig a rájuk nehezedő gazdasági agresszió miatt, ahogy azt leginkább Görögországban és Magyarországon érzékelik, valamint az iszlám terrorcselekmények és fenyegetések következtében. Felszólította az európai hatóságokat és a kormányokat, hogy a törvényes keretek között az eddiginél jóval jelentősebb mértékben óvják a zsidók biztonságát.

Milos Zeman cseh államfő szerint a világot szuperholokauszt veszélyezteti, mert az Iszlám Állam több száz millió személy meggyilkolására készül.

- Sokan ezt őrültek tervének nevezik, de ne feledjük: Hitlert is őrültnek tartották. Jelenleg ott tartunk, mint 1936-ban, amikor az érintett politikusok tétlenül nézték, ahogy a náci hadsereg elfoglalja a Rajna menti demilitarizált övezetet. Ha akkor az angol és a francia haderő erélyesen fellép, akkor talán nem tört volna ki a második világháború, sok tragédiát, szenvedést elkerülhettünk volna, többek között a holokausztot is - mondta Zeman.

A cseh államfő szerint terroristákkal nem érdemes tárgyalni, ellenük harcolni kell. Javaslom, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával és zászlaja alatt a testület valamennyi állandó tagja mielőbb hozzon létre gyors reagálású, a korszerű technikai vívmányokat a lehetős legteljesebb mértékben érvényesítő haderőt, amely megsemmisítené a terroristák kiképző táborait és az Iszlám Államot, amely egyre nagyobb veszélyt jelent civilizációnk számára - szögezte le a cseh elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.