A szlovák külügy az elmúlt négy évben energiájának többségét a Magyarország elleni szlovák fellépés védelmére használta fel, és folyamatosan magyarázta a kormány szlovákiai magyarok ellen megtett ellenséges lépéseit. Szlovákia érdekvédelme helyett így gyakorlatilag a kormánykoalíció hibáit védelmezte. Ezt részben a külügyminisztérium 2009-es éves jelentése is elismeri.

Robert Fico kormányra kerülése után az addig aránylag nyugodt magyar-szlovák kapcsolatok meredeken lejtőre kerültek. Peter Morvay cikkében rámutat, hogy míg Mikulás Dzurida két kormánya több problémát is képes volt megoldani, addig Ficóé megszegte ígéretét, miszerint tiszteletben tartja a kisebbségek jogait és megtartja a status quót. A nacionalista és xenofób SNS-szel kötött koalíció kétségessé tette, hogy a kormány valóban elutasítja-e az szélsőséges ideológiákat.

A szlovák-magyar viszonyokat meghatározó legfontosabb tényező a szlovák kormány viszonya a szlovákiai magyar kisebbséghez. Morvay szerint a kapcsolatokat elsősorban a szlovák kormány lépései határozták meg. Az új korszak kezdetének első jele az volt, amikor Robert Kalinák belügyminiszter és Fico hazugsággal vádolta meg a Nyitrán megvert Malina Hedviget, gyakorlatilag egy szlovákellenes összeesküvés résztvevőjeként állítva be a diáklányt.

A cikk szerzője rámutat több olyan vitára is, melyek meghatározták a szlovák-magyar viszony alakulását: a földrajzi nevek írásmódjával kapcsolatos vitára, a magyar tannyelvű iskolák és községek diszkriminálására az állami támogatásoknál, Sólyom Léászló kitiltására és a nyelvtörvényre is, amely a cikk szerint elsősorban a szlovákiai magyarok ellen szól. Ján Slotának, az SNS elnökének vulgáris magyarellenes kijelentései már csak a habot jelentették a tortán, ám ezek, bár némileg kulturáltabb formában, de ugyanazzal a tartalommal a másik két kormánypárt képviselőinek szájából is elhangzottak.

Morvay szerint a Fico-kormány két külügyminiszterének feladata eredetileg az volt, hogy profi diplomataként „eladják“ a kormánypolitikát, ám fokozatosan mindketten átvették a koalíciós pártok agresszív hangvételét. A határon átívelő együttműködést kormányzati szinten elnyomták. Erre jó példa az Ipoly-hidak megépítésének felgyorsítása, melyről Fico már 2007-ben megegyezett Gyurcsány Ferenccel. Nem történt előrelépés Bős-Nagymaros ügyében sem.

Arccal kelet felé

A cikk szerzője úgy véli, hosszútávon még komolyabb hatásai lehetnek annak, hogy Szlovákia külpolitikai orientációja szép lassan megváltozott. A szlovák kormány elhagyta nyugati szövetségeseit, és több kérdésben is Oroszország érdekeit képviselte. Morvay rámutat például arra, hogy Fico például sosem folytatott kétoldalú tárgyalásokat az Egyesült Államok elnökével, de gyakran fogadta Szlovákiában autoriter rendszerek képviselőit.

Ennek nyomán Szlovákia szava egyre kisebb a demokratikus világban, csökken a bizalom az országgal szemben, a nem demokratikus országok körében azonban egyre nagyobb a jelentősége.

A határon túl

A Fico-kormány külpolitikájának egyetlen pozitív eleme a határon túli szlovákok támogatása lehetett volna. A cikk szerzője szerint azonban ez többnyire kimerült abban, hogy Dušan Čaplovič kormányfő-helyettes néha elutazott a határon túli szlovákokhoz. Az ezirányú politika irányát egyébként a szlovák-magyar kapcsolatok határozták meg, a kormány folyamatosan azt akarta bizonyítani, hogy Magyarországon sincs minden rendben a kisebbségekkel.

Szlovákia ennek érdekében még saját elveit is megsértette, azt, hogy a kisebbségi kérdéseket belügyként kell kezelni, legfeljebb kétoldalúan. A pilisszentkereszti Szlovák Ház ügyét azonban „hagyományos magyar módra“ nemzetköziesítette a szlovák kormány.