A keleti nyitás fontosságát sulykoló kormánypropagandát nehezen lehet számokkal, tényekkel alátámasztani. A lassan ötödik éve zajló nyitásnak két hangsúlyos, ám erősen vitatott eredménye a háromezer milliárd forintos paksi atomerőművi bővítés, valamint az uniós Nabucco-projekttel szembeállított, orosz érdekeknek alárendelt Déli áramlat gázvezeték építése melletti következetes kiállás volt. Az orosz futballklub-tulajdonos Szergej Galickij, a Magnit orosz kiskereskedelmi lánc tulajdonosaként ezer kamion befogadására képes logisztikai központot ígért a Nyírségbe, ezerötszáz új munkahelyet létesítve. A putyini uniós bojkott értelmében ez a nagyberuházás is hamvába holtnak tekintendő, hiszen a mai állás szerint egyetlen kamion sem lépheti át a keleti határt élelmiszer és más javakat szállítva a piacvezető Magnit oroszországi hipermarketeibe. Igaz, szakértők a beruházás volumenét eleve eltúlzottnak tartották, hasonlóan a keleti nyitás felvázolt sikereihez. Sok üzletembernek és gazdaságpolitikusnak sokat és sokfelé kell repülnie még ahhoz, hogy a Kínához és a szovjet utódállamokhoz fűződő egyre barátibb kapcsolatokból valódi tőkét is lehessen kovácsolni.

Kereskedelmi kapcsolataink „szorosságára” jellemző, hogy orosz exportunk és importunk (euróban számolva) az év első öt hónapjában a tavalyinál egyaránt 16,5 százalékkal volt kisebb. A vizsgált időszakban pozíciónk a keleti nyitás célországai közül Kínával és Dél-Koreával szemben javult. Kína 14 százalékkal kevesebb árut küldött Magyarországra, miközben 7 százalékkal többet fogadott. Az egyenleg azonban már az első fél évben átlépheti az egymilliárd eurót. És nem a javunkra. Eközben uniós partnereinkkel bonyolítottuk le exportunk 80, importunk 75 százalékát. Az arány egyre nagyobb: egy évvel ezelőtt 76, illetve 70 százalék volt, ami egyben jelzi, hogy melyik irány a perspektivikusabb Magyarország szempontjából, s hogy a kormányzati gazdaságpolitikusok által keleti irányban leutazott kilométerek száma és az abból származó haszon között nincs semmilyen összefüggés.