 |
| Eva Fischer – Menzogna e memoria nr. 1 |
A két csúcspont egyértelműen az övék. Fischeré a Menzogna e memoria nr. 1 (Hazugság és emlékezet nr. 1) című képpel, amelyen rabruhában, Rilke párducát idéző reménytelenséggel játszik egy csellista és a hegedűs, csakhogy a hegedűsnek vonója van, hangszere viszont nincs. Mordenti ehhez képest 25 miniatűr időutazásra invitál, 25 túlélő és egykori ellenálló fiatalkori és mostani fotóját állítva egymás mellé. Ez a Rubino Romeo Salmoniról készült felvételig működik, akiről kiderül, hogy felnőttként megszólalásig hasonlít a nácik által meggyilkolt apjára. (Salmoni három éve, 91 éves korában halt meg. Egyike volt azoknak a római zsidóknak, akiknek sikerült elkerülniük az 1943-as letartóztatási hullámot. A fasiszták csak 1944-ben kapták el és küldték Auschwitzba, ahol az A15810 jelzéssel internálták. Két bátyját itt veszítette el. Az ő túlélésről írt memoárkötetéből készült az 1998-ban Oscart nyert Benigni-film, Az élet szép.)
A kiállításnak többé-kevésbé ez a Fischer- és ez a Mordenti-kép ad keretet: Georges de Canino a remény és a pusztulást leleplező fogolyalakjának, annak a soá-sorozatnak, amelyet Simon Szabolcs és Papp Sebők István készített, a Dávid-csillagok sárgájával és a vér vörösével festve bele korabeli fényképfelvételekbe, és Justin Peyser két szobrának is a náci propaganda és a halálgyár lélek nélküli kegyetlenségéről.
|
Mordenti fotósorozata Justin Peyser egyik szobrával
Várhelyi Klára |
Ami a kiállítás körüli csendet illeti, eleinte nem úgy nézett ki, hogy hallgatás lesz a dologból. Az olasz és a magyar kurátorral, Francesca Pietraccival és Németh Pállal folytatott néhány hónapnyi előkészületi munka után Molnár Antal RMA-igazgató ősszel írt a CER-nek, kérve Pacificiékat, hogy vállaljanak védnökséget a kiállítás felett. Ez már csak azért sem volt mindegy, mert Róma a magyarországi holokauszt-emlékév kiemelt külföldi helyszíne. Bár a CER alapvető fenntartások nélkül jött is, Molnár a bevallása szerint az utolsó pillanatig félt, hogy a Szakály Sándor-féle januári Veritas-beszéd miatt egyszerűen lemondanak a védnökségről. Ez végül nem történt meg.
A kiállítást – amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium finanszírozott – Giacomo Moscati CER-elnökhelyettes és nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsos mellett Balatoni Mónika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára nyitotta meg január 24-én. Elment rá nem mellesleg az a Fischer is, aki a kora miatt – idén lesz 94 éves – önálló kiállításmegnyitóra sem mozdul ki otthonról már.
Pacificiék egyébként a Colosseum tavalyi elsötétítése ellenére sem gondolják, hogy Magyarországon mindenki antiszemita lenne. Sőt. Azután, hogy Balatoni a köszöntő beszédében megemlítette, hogy Magyarország egy nappal korábban az ENSZ előtt bocsánatot kért a holokauszt során elkövetett bűneiért, Moscati gondolt egyet, és beleszőtte a maga mondanivalójába, hogy ez a bocsánatkérés olyasvalami, amit Olaszország máig nem tett meg.
Ennek a sikernek a fényében Molnár is csak találgatja, hogy a kiállítás miért maradt érdemi visszhang nélkül Magyarországon. Szerinte az ingerküszöböt nem érte el, pedig idén a Balassi Intézet tölti be az európai kulturális intézetek hálózata, a EUNIC római klaszterének elnöki tisztét, akárcsak Berlinben, Pozsonyban és Varsóban is. És hála a Falconieri-palotának és a kitartó munkának – teszi hozzá érezhető büszkeséggel –, egy hely van, ahol ma Magyarország nagyhatalom a világon. Rómában.
