galéria megtekintése

Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargás

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 30. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

Az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja. Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében.

Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el.

Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak.

 

Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról.

Tüntetők Marosvásárhelyen 1990. március 20-án
Tüntetők Marosvásárhelyen 1990. március 20-án
MTI/Rompress

Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk.

Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de

elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak.

Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket.

Kincses Előd
Kincses Előd

Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven.

Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték.

– A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.