Civilek lemészárlásával vádolják a nigériai hadsereget

Háborús bűnök elkövetésével vádolja az Amnesty International (AI) a nigériai hadsereget, amely az emberi jogi szervezet szerint számos civilt végzett ki kegyetlen módon a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet elleni harc során. 

Az AI helyszíni szakértői által készített ötperces videóban több, vélhetően rejtett kamerával rögzített kivégzést mutatnak: az egyik felvételen jól látható, amint egyenruhások egy gödör köré ültetnek mintegy húsz embert, egyenként a peremhez szólítják őket, majd a vágást követően csak a mozdulatlan test látható, alatta pedig egyre nagyobb vértócsa.

„Ezeket a gyilkosságokat nem törvényen kívüli fegyveres csoportok, hanem katonák, és a hadsereg kötelékébe tartozó emberek követték el" – mondja a videóban Makmid Kamara, az AI Nigéria-szakértője.

Mint mondja, az emberi jogi szervezet munkatársai a közelmúltban tértek vissza a nyugat-afrikai országból, és számos bizonyítékuk van arra – többek között videók és tanúvallomások –, hogy Északkelet-Nigériában nemcsak a Boko Haram sanyargatja a lakosságot, de a terrorszervezetet megfékezni próbáló hadsereg, és felfegyverzett civil csoportok is. A BBC szerint a hatóságok ígéretet tettek az ügy, valamint a felvételek eredetiségének kivizsgálására.

Az ország északkeleti részén már jó ideje kétségbeejtő a helyzet. Az áprilisban több mint kétszáz diáklányt elrabló Boko Haram – amelynek célja egy független iszlám állam létrehozása a térségben – napi szinten támad rá a lakosságra, követ el merényleteket, kivégzéseket és emberrablásokat. A Human Rights Watch szerint csak ebben az évben több mint kétezer emberrel végeztek, de az elmúlt öt évben több ezren estek áldozatul a szélsőségesek ámokfutásának.

A sokat kritizált kormány eddig képtelen volt megfékezni a Boko Haramot. Hiába hirdettek szükségállapot 2013 májusában – amely azóta is tart –, a támadások száma folyamatosan nő. Szakértők szerint többek között a helyi és nemzetközi nyomás, valamint az eredménytelen harc vezetett ahhoz, hogy a Boko Haram tagoknak vélt civilek is a hadsereg áldozataiként végzik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.