galéria megtekintése

Cameront ostorozza Tony Blair

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 10. számában
jelent meg.

0 komment

R. Hahn Veronika
Népszabadság

Minden idők legszorosabb brit választási küzdelmében csak az volt a kérdés, mikor torkollik sárdobálásba a korteshadjárat. 

Csütörtökön Michael Fallon konzervatív védelmi miniszter borzolta fel a kedélyeket, amikor – a szigetország nukleáris elrettentő képességének jövője kapcsán – személyes támadást indított Ed Miliband ellen.

Fallon figyelmen kívül hagyta, hogy a Munkáspárt mindig is következetesen visszautasított egy esetleges koalíciós egyezséget a Skót Nemzeti Párttal, és a Trident tengeralattjáró-rendszer feladásával vádolta az ellenzék vezérét, cserébe a skót nacionalisták támogatásáért.

Miliband feltételezett árulásának bizonyítéka – a veterán tory szerint – az a tény, hogy „hatalomvágya” által hajtva a 2010-es munkáspárti vezetőválasztáskor „hátba szúrta” a saját bátyját, Davidet, korábbi külügyminisztert, a pozíció fő esélyesét.

 

Aki képes volt arra, hogy kesztyűt dobjon a fivére elé, Michael Fallon szerint saját becsvágyát az Egyesült Királyság érdekei elé helyezi majd.

David Cameron a közép-angliai Newarkban
David Cameron a közép-angliai Newarkban
Andrew Yates / Reuters

Négy héttel a választás előtt a személyeskedés csak kiélezte a feszültséget a pártok között.

A konzervatívok barátságtalan gesztusa két olyan napot követett, amelyek végén a munkáspárti kampányvezetés elégedetten térhetett nyugovóra. Ed Miliband a lakosság körében biztos sikerre számító tervet dobott be a köztudatba. Ha a Munkáspárt alakíthat kormányt, megszünteti az „igazságtalan” rendelkezést, amelynek értelmében olyan – általában tehetős – emberek, akiknek állandó otthonuk az Egyesült Királyságon kívül van, nem kötelesek adót fizetni külföldi bevételeik után.

A civakodás közepette a legjobbkor jött Tony Blair hét eleji, korábbi választókörzetében, az észak-angliai Sedgefieldben tartott beszéde. A hatvankettedik születésnapját éppen a választás előestéjén betöltő exminiszterelnök az EU-hoz tartozásra összpontosított. A régi vonzerejét, magabiztosságát tükröző Blair szerint David Cameron kormányfő csak saját pártja jobbszárnyának és a Függetlenségi Pártnak (UKIP) udvarolva kötelezte el magát a 2017-re tervezett népszavazás mellett. Blair úgy látja, hogy a referendum „óriási mértékben eltereli a figyelmet” a lényeges dolgokról,

„gazdasági káosszal fenyeget, és árt az Egyesült Királyság nemzeti érdekeinek”.

Meggyőződése, hogy Európa elhagyása a szigetország globális szerepének csökkenésével járna, komolyan károsítaná a gazdaságot, és beárnyékolná a jövőt. „Ellentétben állna mindazokkal az erényekkel és ambíciókkal, amelyek Nagy-Britanniát jelenleg fontos globális nemzetté teszik” – hangsúlyozta Blair.

A csattanó a beszéd befejezése után következett, amikor – a Sky News hírcsatorna tudósítójának kérdésére válaszolva – a Labourt 1994 és 2007 között vezető politikus először jelentette ki a nyilvánosság előtt, hogy „száz százalékig támogatja” Ed Milibandet, és bízik abban, hogy május 7-én győzelemre viszi a Munkáspártot.

Nem biztos, hogy az ellenzék vezére felhőtlenül örül a támogatásnak, hiszen Tony Blair népszerűsége alaposan megcsappant az iraki háború elindításának körülményei, majd a brit politikából való visszavonulása óta felhalmozott, 60 millió fontra becsült vagyona, valamint illiberális rezsimeknek (köztük Kazahsztánnak) nyújtott tanácsadói tevékenysége miatt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.