Cameron nem fizet a lefejezésre váró brit túszért

A brit David Hainest is túszul ejtette az Iszlám Állam – derült ki a londoni külügyminisztérium hosszas titkolózása után. Váltságdíjat fizetni azonban nem hajlandó a brit kormány, a miniszterelnök „rettenetesen nehéz” helyzetről beszél.
David Haines
David Haines
BBC

Egy évig teljes hírzárlat volt David Haines körül. A brit közvéleményt ezért érthetően sokkolta, amikor kedd este tudomást szerzett arról, hogy az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet túszai között egy brit állampolgár is van. A második lefejezett amerikai újságíró, Steven Sotloff kivégzését megörökítő videofelvételen a Dzsihádi John néven emlegetett hóhér kilátásba helyezte, hogy a homokban térdelő, narancsszínű kezeslábasba öltöztetett, remegő férfi lesz a következő áldozat.

A világhálón ezután futótűzként terjedtek a brit túszról szóló információk. A The Times szerint a londoni külügyminisztérium további egy napon át ragaszkodott másfél éve követett elvéhez, amely szerint a fogoly biztonsága szempontjából előnyös, ha a neve rejtve marad. A diplomaták felfogása szerint a nyilvánosság csak a terroristák önbizalmát növeli, egyben azt a veszélyes benyomást keltheti, hogy a túsz rendkívül fontos személy.

Végül mégis fény derült David Haines kilétére. A 44 éves férfi James Foley és Steven Sotloff mellett azok közé tartozott, akiknek kiszabadítására az amerikai titkosszolgálat sikertelen kísérletet tett. Az észak-angliai születésű, Skóciában nevelkedett Haines első felesége és 16 éves lánya Perthben, második neje, a horvát Dragana és négyéves kislánya Zágráb mellett él. David Haines 1999-től öt éven át Horvátországban dolgozott egy segélyszervezet munkatársaként.

Ezután a horvátországi Sisakban egy konyhai felszerelésekkel kereskedő vállalat munkatársaként működött. Szíriai útját megelőzően 2011-ben Líbiában, egy évvel később pedig Dél-Szudánban segítette biztonsági és emberi jogi szervezetek erőfeszítéseit.Fogságba esésének idején a párizsi székhelyű Agency for Technical Cooperation and Development tagjaként szolgált az észak-szíriai Atmeh faluban.

Az amerikaihoz hasonlóan a brit kormány is visszautasítja, hogy váltságdíjat fizessen a túszokért, és ezzel együttműködjön a terrorszervezetekkel. A fogságból kiszabadított volt túszok – köztük francia újságírók – tanúvallomása szerint David Hainest egy gengszterbanda rabolta el és adta tovább pénzért az Iszlám Államnak.

Kilenc hónap alatt legalább tízszer szállították át újabb és újabb helyekre. Kezdetben súlyosan bántalmazták, ám később fogvatartói némi orvosi kezelésben is részesítették. David Cameron brit kormányfő „rettenetesen nehéznek” nevezte a helyzetet, de azt állította, hogy „személyesen irányítja a kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.