Káoszt okozhat a határon a horvátok C-terve

Ha a magyar kormány úgy döntene, hogy lezárja a határait, a menekültek felügyelet nélkül, szervezetlenül érkeznek majd Magyarországra a horvát kormány "C-terve" szerint - írta a Vecernji List című horvát napilap vasárnap.

Az újság megjegyezte, hogy a magyarok egyelőre átveszik ugyan azokat a menekültek, akiket a horvát hatóságok busszal a határra szállítanak, de ez nem tart majd örökké. A lap meg nem nevezett forrásból úgy tudja, hogy ebben az esetben életbe lép a kormány "C-terve", amely szerint a hatóságok többé nem szállítják a migránsokat szervezetten, csoportokban a magyar határra, hanem arra ösztökélik őket, hogy saját maguk tegyék meg az utat. A lap szerint az illegális bevándorlók így kaotikusan, felügyelet nélkül érkeznek a magyar határra, és sokkal nehezebb lesz a magyar hatóságoknak ellenőrizni őket. 

A kormányfő még pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország lehetőségei korlátozottak, ezért áttérnek a "B-tervre", és a magyar határhoz irányítják az menekülteket, amely tervet szombaton már úgy ítélt meg, hogy jól működik.

Davor Ivankovic, a Vecernji List kommentátora egy külön írásban úgy vélte, túl korai Zoran Milanovic horvát kormányfő győzelmi öröme, miszerint megoldotta a menekültválságot az országban. Az újságíró szerint a jövőben még nagyobb kihívások érik majd Horvátországot és ezért józan ésszel kell gondolkodnia.

"Uniós szomszédjainkkal közösen kell tervet kidolgozni a gond megoldására, nem pedig balkáni módra kitolni velük" - írta.

Lehet, hogy a horvát kormányban már leszűrték, hogy az Európai Unió úgyis szétesett, és ezért Horvátország nyugodtan viselkedhet úgy, mint Szerbia? - tette fel a kérdést.

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a horvátok 34 százaléka egyetért azzal, hogy a bevándorlókat be kell fogadni az országba, és tovább kell engedni őket Magyarországra és Szlovéniába. A Nova TV kereskedelmi tévécsatorna 600 fő megkérdezésével készült felmérése szerint 42 százalékuk csak annyi menekültet fogadna be, amennyit az ország elbír.

A megkérdezettek mindössze 13 százaléka gondolja azt, hogy a kormány a helyzet magaslatán állt, amikor megpróbálta kezelni a menekültválságot, 33 százalék szerint egyáltalán nem volt felkészülve, 44 százalék szerint csak félig-meddig készült fel.

A menedékkérők azután indultak meg Szerbiából az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezren léptek magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe.

Horvátország területére lépve a menekültek egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.