ikaljan | 2010. augusztus 31. | 21:22:19
khm... | 2010. augusztus 31. | 15:08:00
Szerintem ez nem bevándorlókérdés. Európának elsődleges gondja, hogy a lakosság egy jelentős része rácuppant az állami csecsre, értékteremtő tevékenységet pedig egyre kevesebben végeznek. Szociális segély, 10%-ot meghaladó megváltozott munkaképesség és utána járó juttatások, közigazgatási apparátusban semmittevés, NGO-karrierek, stb.
Ezekkel, háttértől függetlenül egy dolgot lehet tenni. Szűkíteni kell a "lébecolásért pénzt kapunk" lehetőségek körét, miközben erősen kell támogatni, hogy ezen arcok értékteremtő tevékenységgel foglalkozzanak. (átképzéssel, adókedvezménnyel, mikrohitelezéssel, stb.)
Egyébként a lébecoló másod-harmadgenerációsok pont nem a családtól tanulják a semmittevési mintát. A fater éppenhogy abból a társaságból került ki, akiknek baromira kellett güriznie, hogy megéljen. (hiszen amikor kezdte, még nem volt állampolgár, és a szoc. juttatások jó részéhez nem fért hozzá.)
adamant | 2010. augusztus 31. | 15:48:50
khm... | 2010. augusztus 31. | 15:04:57
Bocs a közbeszólásért, de én is láttam. A Beckmann egyre hülyébb, nem véletlen, hogy már elég kevés müsort vezet csak. Ö volt végig a föszereplö, mindenki beszédébe belepofázott!
És még érdekes, hogy a Budesbank egyenlöre teljes mellszélességgel kiáll a Sarazzin mellett...
khm... | 2010. augusztus 31. | 15:08:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
khm... | 2010. augusztus 31. | 15:04:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Szamok Embere | 2010. augusztus 31. | 15:00:28
Ők nem az a munkaerő, amire munkaadók várnak.
Szamok Embere | 2010. augusztus 31. | 14:59:02
belgien,
gáz szerintem azért van, mert több riportot láttam, ahol az underclassnak nevezett osztály szőke, de németül igencsak gyengén beszélő tagjai megszólaltak, és panaszkodtak olyan iskolákról, amiket még a törökök is otthagynak. Ők alkotják a tartósan munkanélküliek kasztját, és egyre nő a számuk.
ikaljan | 2010. augusztus 31. | 13:50:03
belgien | 2010. augusztus 31. | 13:21:07
Ez így van. A magyar demo mutatók nagyjából azonosak a németekkel. Ez csak annyit jelent, hogy mi sem állunk jobban.
belgien | 2010. augusztus 31. | 13:21:07
ikaljan | 2010. augusztus 31. | 11:09:17 németek egy nőre jutó termékenységi rátája 1,2 - német és a magyar ráták hasonlóak, söt e német egy hangyányit jobb is.
belgien | 2010. augusztus 31. | 13:18:17
Szamok Embere | 2010. augusztus 31. | 10:58:55
Nem tudom, hogy Németországban miért lenne most gáz??
A gazdaság dübörög, ilyen kevés munkanélküli 15 éve volt utóljára, mindenki optimista, a szakszervezetek 3 - 8 %-os béremelésre spekulálnak, lassan hiányzik a képezett (és tegyük hozzá, olcsó) munkaerö. Söt még az oktatás szinvonala is kifejezetten jó egyes régiókban.
Ès ide még cigányok sem jönnek.
belgien | 2010. augusztus 31. | 13:10:07
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 11:42:15
Ez lehet, hogy a felnöttekre igaz, de a gyerekek esetében semmi probléma, hisz ök a nyelvi közegben élnek, legalább is óvodás koruktól kezdve.
I'm F.(mint ferenc) | 2010. augusztus 31. | 12:51:32
Korn - Evolution
http://www.youtube.com/watch?v=JUdgn1O8dqQ
:)
belgien | 2010. augusztus 31. | 12:51:06
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 11:38:23
A törökben a magyar c az dzs.
Különben nekem személy szerint semmi bajom a törökökkel, nagyon bájos török kollégáim, vannak, söt most kezdtem el törökül is tanulni és ha tehetem mindig elugrom Törökországba.
Az igazi baj a harmadik generációs törökökkel van, tehát a fiatalokkal. Az idösebb törökök nagy része vallásos és mint vallásos ember teljesen tisztességes. Szerintem a legnagyobb baj az, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, tehát el kell döntenem, hol is akarok élni és akkor akkor igyekszem ott is élni. Jómagam idestova élek Németországban, de sohasem jutna eszembe gyeremekeimnek magyar házastársat keresni, csak Duna-tv nézni, magyar újságokat olvasni (nem beszélve arról, hogy ilyen nincs is). A törökök jó része ui. ezt csinálja, avval az eredménnyel, hog voltaképpen sehol snincs otthon.
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 11:42:15
Egyébként az igazság, hogy a nyelvek eltérő gondolkodásmódja miatt egy töröknek pont olyan nehéz németül tanulni, mint egy németnek magyarul.
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 11:38:23
Egy pillanatig meglepődtem a török camin belgien hozzászólásában, de aztán leesett a tantusz: ez a mecset, vagyis dzsámi, az atatüri török helyesírásban.
Amúgy törökké lett nagybátyám, többszöri ottani utazásaim, egy ideig tartó török és ótörök (utóbbi lényegtelen most) tanulmányaim alapján mondhatom, az EU-ba igyekvő török és az átlagos "anatóliai" két meglehetősen különböző embertípus. Az utóbbiak Németországban azületett leszármazottai leginkább azzal foglalkoznak, hogy "megvédjék lánytestvéreik becsületét", viszont minél több német lányt kapjanak meg, akár tetszik a dolog az illetőnek, akár nem. Ennek a hátterében persze nyilván áll egy csomó gyerekkori frusztráció is a német közegben. Meg egy erősödő poszt-náci mozgalom, amelyik videójátékként szeretné újra játszani a II. világháborút. Szorgalmasan erősödik a I. világháború utáni Dolchstoss-elmélet új változata: Adolf nyert volna, ha a tábornokok nem árulók, mert lenézték mint alulról jött kisembert.
ikaljan | 2010. augusztus 31. | 11:09:17
Az is igaz, hogy felszámolja magát. A németek egy nőre jutó termékenységi rátája 1,2 . (egyébként már a bevándorlóké is 2 alatt van, ezen belül a törökök valahol 2,2-2,3 körül járnak). Németországot már évtizede csak a brutális mértékű bevándorlás menti meg a demográfiai összeomlástól (itt tényleg összeomlásról van szó - 650e gyerek születik ,és átlag 750e bevándorló jön. Evvel stagnál a népesség)
Persze lehet ezeket a problémákat a bevándorlókra kenni. Ez meglehetősen kényelmes dolog is. Kényelemesebb, mint gyereket szülni és nevelni, hatékony oktatást építeni, felvenni a versenyt az ázsiai országokkal és az USA-val, és nem csak a múltban felhalmozott tudásőke, gazdasági befolyás feléléséből fenntartani az életszínvonalat, amikor pedig recsegni kezd a rendszer, akkor bűnbakot keresni.
ikaljan | 2010. augusztus 31. | 11:09:01
Konkrétan Sarrazin nem sértő. Egyszerűen arról van szó, hogy saját pártjában másodvonalbeli lett, és rájött arra, hogy a bevándorlókról nagy faszságot mondani politikailag kifizetődő. (ki fogad velem, hogy nemsokára valami új pol. formáció vezetőjeként tűnik fel?)
- hehe.. azért van valami bája, hogy "szaracénként" debilezi a szerecseneket.
Statisztikai szempontból egy elég markáns tényező állítja feje tetejére az egész gondolatmenetét.
A másod-harmad generációs törökök nem csak a németekkel, hanem az anyaországgal történő összevetésben is aluliskolázottak, és sikertelenek az oktatásban. Jelenleg a most Nmetországba frissen érkező átlag török vendégmunkás, bevándorló iskolázottabb, képzettebb, mint a másod- harmad generációs török hátterű német állampolgár.
Ez persze súlyos gondot jelent. Csak éppen nem azt, amit Sarrazin jelez, hanem azt, hogy a német oktatási rendszer brutálisan szar, viszont cserébe tök merev, és a kockaszőkétől egy picit is eltérő arcokkal már nem tud mit kezdeni.
Németország butul, ez igaz. A gazdaság lassan egy évtizede stagnál. A tudományos életben egész Európa (Ázsiához és az USA-hoz képest) ma már nem több egy rossz viccnél. Szakképzett munkaerőből brutális mértékű importra szorul, viszont tömegével termeli ki az egyre funkciótlanabb szakmákra kiképzett mandarinokat.
Az is igaz, hogy felszámolja magát. A németek egy nőre jutó termékenységi rátája 1,2 . (egyébként már a bevándorlóké is 2 alatt van, ezen belül a törökök valahol 2,2-2,
Szamok Embere | 2010. augusztus 31. | 10:58:55
Azt hiszem, Németországnak nem a migránsok jelentik a fő problémát, hanem az underclass, amelynek a tagjai az eredetükön kívül mindenben úgy néznek ki, mint a török vendégmunkás.
Ha valahol nagy gáz van egyébként is, akkor szoktak bűnbakot csinálni az idegenekből, gondoljunk pl. a Kárpátok géniuszára.
Szamok Embere | 2010. augusztus 31. | 10:52:41
Tegnap láttam egy riportban egy ottani jobbikost, aki nagyon örült Sarrazin-nak, mert úgymond szalonképessé teszi a mondanivalójukat.
Fórumer, nem becsülném le a német TV-ben látható török humoristákat és bemondónőket. Annak, aki a TV csecséből szívja a kultúrát, az csak ezt látja, ezért ez lehet motiváció. Ráadásul ezek még követésre is érdemes karrierek (nem az, amit Magyarországon celebnek hívunk).
taliga | 2010. augusztus 31. | 10:45:16
fórumer | 2010. augusztus 31. | 10:31:42
Es azert a nemet sajtoban mukodik egy kimondatlan pozitiv diszkriminacio, vagyis szinte minden mediaban kotelezo jelleggel ott kell lennie valameny kisebbsegnek (altalaban torokok, mert beloluk van a legtobb). Musorvezetok, Szupertalent musorok resztvevoi 50 %-ban valemelyik kisebbsegbol kerul ki.
Erdemes volt a mostani VB-n a nemet valogatott osszeallitasat atbongeszni. Tobb, mint a fele, vagy nem NO-ban szuletett, vagy migracios hatterrel rendelkezik.
fórumer | 2010. augusztus 31. | 10:31:42
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 10:20:36
Ezt egyébként én is alá tudom támasztani, hogy rengeteg itt a bevándorolt német gyökerü orosz, a volgai német. Egyébkén köztük is, föleg a fiatalabbak között, sok a kriminális, viszont a beilleszkedési elszántságukat el kell ismerni. Pl. a már említett föiskolán egy szemeszterben vagy az egy ötöd ilyen orosz volt és nagyon jól teljesítettek, pedig nyelvi nehézségeik voltak.
Ami a török politikusokat meg média embereket illeti, amit Math nagyon halványan ideírt, ök gyakran egy balliberális holdudvar termékei. Egy harmadosztályú filmrendezöböl, zenészböl, humoristából ha kell ha nem kell kalapálnak egy kvóta törököt. A politikusaikkal ugyan ez a helyzet.
Itt a zöldekre pl. egyedül élö túlsúlyos hölgyeken és iszlám bevándorlókon kívül allig szavaz valaki, ez hát a célcsoport.
taliga | 2010. augusztus 31. | 10:27:48
"Fecseg a felszin es hallgat a mely."
Tegnap meg az egyik internetes szolgaltatonal fenn volt egy szavazo lap. A kerdes: On szerint Sarazzin a zsidosaggal es a muszlimokkal kapcsolatosan tulment egy bizonyos hataron, vagy nem ment tul.
A szavazas elejen meg 80 % folott, kesobb 73 % korul megallapodott a Nem valaszok aranya, vagyis a nemetek tulnyomo tobbsege szerint (az "utca" embere es nem a kirakat politikusok, ujsagirok) szerint nem ment tul semmilyen hataron (csak a valosagot irta le).
Tegnal este az egyik kozszolgalati nemet TV-ben studion musorban vett reszt, tobb nem europai is volt a beszelgeto partnerek kozott.
Igazan ellen szamokkal, ellenvelemenyekkel nem cafoltak, csak egyre az jott vissza, hogy megsertette a kisebbsegek erzelmeit, megsertett orszagokat es emberi csoportokat (Torokorszag es Izrael). De hogy milyen valotlansaggak, arra senki nem tudott valaszolni.
fórumer | 2010. augusztus 31. | 10:26:10
math | 2010. augusztus 31. | 10:14:58
Math olvastad már a könyvét is, vagy csak a tévében láttál kivágásokat a vitákból? Én meg fogom rendelni.
Belgien lelötte a poént, tulajdonképpen nincs mit hozzáfüzni, mondjuk meg kell állapítani, hogy a probléma házilag készíttetett a németek által.
Sajnos az iszlám kultúrkörü országokból, elsösorban Törökországból föleg képzetlen tömegeket hoztak, ezeknek a gazdasági haszna még rövid távon is igen kérdéses volt. A további elszaporodásukhoz a késöbbi családegyesítések járultak hozzá (igen nagy családok vannak Anatóliában...)
Én magam Németországban élek, itt végeztem a föiskolán is. Tény, hogy négy év stúdium és jó tizenöt év munka után egy törökkel találkoztam, aki anyanyelvi szinten beszélt németül és magasan képzett, de ö is itt született.
Az ellenpéldák felsorolásába em megyek bele, mert erröl regényeket lehetne írni.
Mathal különben is vigyázni kell, mert belegooglizik az internetbe, aztán ha öt perc alatt talál valamit, akkor az úgy is van, ha nem akkor nincs úgy.
Fólyóiratok, szakkönyvek tanulmányozása nem a kenyere a jó embernek.
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 10:20:36
Német ismerőseim némelyike azt állítja, egyes piacokon annyi a "Wolgadeutsch", hogy a rubel szabályos fizetőeszköz az euro mellett.
A "zsidó genetikára" hülyeség fajelméletet kiáltani, ha egy embercsoport részben zárt körön belül házasodik, annak lesznek genetikai jellemzői. Például bizonyos ritka betegségekre való hajlam. Ez nem rasszizmus. Németh László iskolaorvos korában arról morfondírozott, hogy a zsidók mintha hajlamosabbak lennének a lúdtalpra és a rövidlátásra, de ez nem genetika volt, hanem kulturális jelenség: a zsidó kispolgárok inkább mentek el szemorvoshoz, mint az alföldi parasztok, és ritkán jártak mezitláb tarlón, ami megvéd a lúdtalptól.
math | 2010. augusztus 31. | 10:14:58
például Sarrazin azt állítja, hogy a törökök szöletési rátája sokkal magasabb, és többségben lesznek Németországban. valójában a törökök születési rátája időben hozzásimul a német rátához. és bár még egy jó ideig növekedni fog az arányuk, többségben nem lesznek. az integráció ennél egyébként is gyorsabb.
lehetett volna írni Özilről is, és arról, hogy a törökök most kaptak egy elég nagy motivációt arra, hogy igenis lehetséges integrálódniuk, mert lehet egy török sikeres Németországban. egyébként sok más török példakép is van. politikusok, humoristák, zenészek. és ők természetesen mind tudnak németül. ez pedig a gyerekeket a német tanulására motiválja. nincs itt akkora vész.
medve1942 | 2010. augusztus 31. | 10:11:51
belgien, a magyar egyetemisták azt se tudják, hogy a Mátyás-templom a németek Liebfrauenkirchéje volt, a magyaroké meg az a templomtorony, amely a németek (és sajnos, a magyarok) háborújában ment tönkre, a Mária Magdolna-templom. Meg hogy az Ofner Stadtrecht idejében két zsinagóga is működött középen, a Zsidóvárosban, hogy a német és magyar főbírót felváltva választották Budán, és a németül mint közvetítő nyelven beszélő 48-as főtisztek politikai alapon küzdöttek Bécs ellen, nem sógorfalók voltak. Hiszen a Habsburgok ellen még a bécsi nép is lázadt.
Szorgalmas internetolvasó lévén tátott szájjal nézem, mi mindent lehet nálunk nem tudni.
Egyébként ennek a Sarrazinnak sokban igaza lehet, nota bene, a "Südostraum"-ra is érvényesen. (A fogalmat természetesen nem politikailag, hanem a kulturális befolyás szempontjából értem.)
math | 2010. augusztus 31. | 09:15:33
"Ö semmi olyan nem állított, amit statisztikai adatottakkal nem lehetne alátámasztani. "
csupa olyat állít, amit a statisztikai adatok cáfolnak. és ez a német tévében el is hangzik. csak a Népszabadság hülye ahhoz, hogy értelmes cikkírót kérjen fel, aki mindezt megírná.
belgien | 2010. augusztus 31. | 01:10:22
Narancs.terror | 2010. augusztus 30. | 23:52:14
Sarranzinról eddig senki sem állitotta, hogy rasszista. Nem is az. Ö semmi olyan nem állitott, amit statisztikai adatottakkal nem lehetne alátámasztani. Valószinüleg ez a tragédiája. Mert az igazságot nem a legnehezebb elviselni.
Ami pedig az "zsidók" géneit illeti, ennek bizonyitásával több tanszék foglalkozik Izraelben. Nem állitott semmi mást mint a hivatalos izraeli álláspontot.
Sarranzin egy tabutémát kapott fel, olyan problémákra világitott rá, amit a német uralkodó elit, de elsösorban a töke a szönyeg alá söpört. Olyan szubkulturák jöttek létre, amelyek államot képeznek az államban. Török negyedek, török üzlet, török újságok (Németországban több példányszámban jelennek meg országos napilapok mint Mo-on, magyar nyelvüek), török televizió, török cami,és természetesen szélsöségek szervezetek is megjelennek, amelyek nyiltan köpnek a német törvényekre (Mili Görüs, a kölni kalifa, stb.).
belgien | 2010. augusztus 31. | 00:54:37
vakablak | 2010. augusztus 30. | 23:11:22 - senkit sem zavar semmi, csak jó tudni, hogy miröl is beszélünk. Ès jó tudni, hogy hány német is él Németországban. Ès hányan vannak azok, akik nem németek.
belgien | 2010. augusztus 31. | 00:47:18
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:00:50 - németországban kb. 3 milló török él. 1990 óta minden ott született más állampolgárságú gyerek német állampolgárságot kap, igy németnek számit. Számtalan olyan német állampolgár van, aki egy ganyi szót sem tud németül. De németnek számit a kb. két milliónyi orosz is, akik németként vándoroltak be (külöben evvel a réteggel van a legkevesebb probléma).
belgien | 2010. augusztus 31. | 00:40:28
ökofasi | 2010. augusztus 30. | 21:22:28
Nem tudom, miért kellene tudni arról egy mai német diáknak arról, hogy mi is volt valamikor Kalinyingrádban, ahol is az egyik legnagyobb filózofusnak meg az irmagják is kiirtották az oroszok és a legutólsó németet 1946-ban az üvöltö csöcselék tapsa mellett verték agyon.
Miért, a magyarok tudják, hogy a 14 és 15. században német jog volt alkalmazásban Budán, meg azt hogy a Pozsony és Buda lakósságának túlnyomó többsége a 19.században német anyanyelvü volt, vagy az hogy Franz Liszt egy ganyi szót nem beszélt magyarul vagy hogy a 48/49-es szabadságharc fötisztjei ált. csak németül beszéltek. Ez valószinüleg egyetlen magyar egyetemista sem tudja.
Narancs.terror | 2010. augusztus 30. | 23:52:14
Ez a Sarazzin egy szocdem, SDP-s, vagyis erösen baloldali politikus, aki már nem a berlini pénzügyi szenátor, csak a Deutsche Bank Felügyelöbizottságának tagja...
Nem ö erősen jobboldali, csak eltévedt bárány . Egy baloldali soha nem lehet rasszista se szegény embergyűlölő ...
vakablak | 2010. augusztus 30. | 23:11:22
józsefbé, téged miért zavar, hogy hány honosított és honosítatlan külföldi él Németországban? Csak összehasonlításképp, Mo.-on nem él valószínűleg egyetlen színtiszta ősmagyar származású ember sem, hiszen ez az ország többször majdnem teljesen elnéptelenedett, meg egyébként is mindenféle népek átjáróháza volt. Ráadásul a mi eredeti őseink is bevándoroltak ide. Akkor hát...? Mire tudunk ebből következtetni?
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 23:00:51
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:56:41
semmi különös,a civakodást lebontandóként tettem be,szintén a kommenteket olvasni vágyókért.Semmi személyes!Vagy annak vetted?
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:56:41
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 22:37:12
„Itt egy elég "fiatal" adat:”
És?
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:55:34
adamant | 2010. augusztus 30. | 22:39:30
„Ha már nem emlékeznél rá”
Én sem kommunikálok veled. Ordas hazugságot írtál, én ezt megcáfoltam. Mindez azonban nem neked szólt, hanem a kommentek olvasóinak. Itt a történet vége.
Drugics Cézár | 2010. augusztus 30. | 22:47:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
adamant | 2010. augusztus 30. | 22:39:30
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:22:27
Ha már nem emlékeznél rá, emlékeztetlek, hogy Veled nem vagyok hajlandó a pikírt, pökkhendi stílusod miatt kommunikálni.
Lehet, hogy ez már olyan régen történt, hogy elfelejtetted.
Most emlékeztetlek rá! Ismételten!
Megerösítem, hogy továbbra sem kommentálom azt amit Te írsz.
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 22:37:12
Itt egy elég "fiatal" adat:
Es gibt 82 Millionen Menschen in Deutschland. 75 Millionen (91 %) haben die deutsche Staatsbürgerschaft. 7 Millionen von den 75 Millionen haben einen Migrationshintergrund. Sie sind also eingewandert. Tatsächlich Ausländer sind also die verbliebenen 7 Millionen - die Differenz von 82 Mill. zu 75 Mill.
7 Mill. (9 %) sind also Ausländer (keine dt. Staatsbürger). Tehát hétmillió honositás nélküli külföldi és hétmillió állampolgárságot kapott bevándorló.Marad a 68 millió "tiszta"(félre nem érteni a tiszta kifejezést!!!!!)németországi.
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:35:23
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 22:14:43
„nem tisztem,de belemártom magam.Adamant a berlini statisztikát tálalta nem az ösznémetet.”
Nem, nem a berlini statisztikát tálalta, ugyanis ezt írta: „...míg a teljes népességen belül etnikai arányuk...”. Ha azt akarta volna írni, amit te mondasz, akkor a kérdéses részlet úgy hangzott volna, hogy „míg a berlini népességen belüli etnikai arányuk”.
No de hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, Berlinen 0.45 millió külföldi él, míg Berlin teljes lakossága 3.4 millió, ebből török 115.555 (2009 végi adat, Statistisches Bundesamt).
És hány százalék ez? Na? 3.4%, és nem „0,003 ezrelék”
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:22:27
adamant | 2010. augusztus 30. | 22:16:38
„Ti. a Németországban élö külföldiek és a saját magukat muszlim vallásúnak modók között igen nagy kölönbség van.”
Agyonütnéd magadat, ha leesnél az egódról az IQ-dra. Korábban ezt írtad: „a török, ill. egyéb nem európai migrációs háttérrel rendelkezök”, most meg hablatyolsz a muszlim vallásúakról. Ráadásul, mivel egyébként a törököket jó közelítéssel nevezhetjük muszlimoknak, és rajtuk kívül más muszlimok is élnek No.-ban, ha a muszlimok arányát néznénk a teljes lakosságon belül, még nagyobb számot kapnánk. De neked hiába is magyarázom, majd most megint előállsz valami új kifogással, hogy, mittudomén, ebből még le kell vonni az oroszok és a vietnámiak számát, mert ők szőkék.
adamant | 2010. augusztus 30. | 22:16:38
józsefbé
Továbbá itt a NOL-on is láthatod az un "észosztókat", akik nem tudnak különbséget tenni külföldi és muszlim között.
Ti. a Németországban élö külföldiek és a saját magukat muszlim vallásúnak modók között igen nagy kölönbség van.
Egyébként ennek a szocialdemokrata politikusnak a könyve hozzáférhetö most már szinte minden elérhetö nyelven (angolul és persze németül is), úgyhogy, ha valakit tényleg érdekel, hogy mit írt, elolvashatja...
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 22:14:43
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:00:50
nem tisztem,de belemártom magam.Adamant a berlini statisztikát tálalta nem az ösznémetet.
Laut Bundesregierung waren am 31. März 2007 „64.512 Strafgefangene beziehungsweise Sicherungsverwahrte inhaftiert. Hiervon waren 14.026 Ausländer oder Staatenlose (21,74 Prozent)“Ez elszomoritó,mert az összlakoság 8,2 százaléka külföldi,de a sittenlevök 21 százaléka.Az arány orjási!Százalékban kb 6000 kéne legyen.
adamant | 2010. augusztus 30. | 22:05:58
A kollektív büntudat beléjük égett! Senki sem mer nyiltan véleményt mondani, mert fél az erösen korlátozott szólás szabadsággal kapcsolatos büntetéstöl.
Ez a Sarazzin egy szocdem, SDP-s, vagyis erösen baloldali politikus, aki már nem a berlini pénzügyi szenátor, csak a Deutsche Bank Felügyelöbizottságának tagja...
Szerinte pl. jött 700 ezer betelepülö Európán kívüli, majd pillanatok alatt jött további 3 millió családtagjuk... Szinte kívétel nélkül tanulatlan, majdnem analfabéta, csupán a szociális ellátás miatt bevándorolt ingyenélö.
Erre Sarazzin azt mert mondani, hogy Németország nem tud hosszú távon ennyi szociális segélyre szorulót eltartani...
Ez olyan borzasztó...?
Egyébként nem ismerös (csak bevándorlók nélkül)...???!!
vakablak | 2010. augusztus 30. | 22:00:50
adamant | 2010. augusztus 30. | 21:17:47
„pl. Berlinben a török, ill. egyéb nem európai migrációs háttérrel rendelkezök a bünelkövetök között 20 %, míg a teljes népességen belül etnikai arányuk csak 0,003 ezrelék...!!!! Esztet tessék kontrázni!!! ”
Micsoda ordas hazugság már megint. Németország lakossága 81.8 millió, ebből 6.7 millió külföldi (8.2%), ebből 1.7 millió török; azaz a törökök számaránya a teljes lakossághoz képest 2.1%, és nem „0,003 ezrelék”. Nyilván a másik adat is légbőlkapott baromság, ahogy megszokhattuk.
Források:
- „Ausländische Bevölkerung am 31.12.2009 nach Geburtsort und ausgewählten Staatsangehörigkeiten”, Statistisches Bundesamt
http://www.destatis.de/jetspeed/portal/cms/Sites/destatis/Internet/DE/Content/Statistiken/Bevoelkerung/MigrationIntegration/AuslaendischeBevoelkerung/Tabellen/Content75/Geburtsort,templateId=renderPrint.psml
- „Ausländische Bevölkerung am 31.12.2009”, Statistisches Bundesamt
http://www.destatis.de/jetspeed/portal/cms/Sites/destatis/Internet/DE/Content/Statistiken/Bevoelkerung/MigrationIntegration/AuslaendischeBevoelkerung/Tabellen/Content75/Bundeslaender,templateId=renderPrint.psml
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 21:55:17
adamant | 2010. augusztus 30. | 21:17:47
ökofasi | 2010. augusztus 30. | 21:22:28
Ez van,adamant,ha valaki kibeszéli a fájdalmait (és a könyv cime magyarra fordítva inkább lehetne:németország lerohad,lepukkan,leépül,de nem "felszámolja magát",alcímként:miként játszodjuk el hazánkat)azonnal nekiesnek,mert évtízedek óta(1945-töl) az ÖKOFASI által is emlegetett kollektív bûntudatot verik az ifjuságba.A nagyapáik bûnei nem lehetnek a mai fiatalok cöllönkjei.A borzalmas bevándorlás és integráció hiánya lerombolja a nivót.Ha német iskolai történelem könyvekben böngészünk,akkor rájövünk,hogy mi a 60-as,70-es években többet tanultunk Németországról.
Sasjnos hasonló a helyzet nálunk is.
ökofasi | 2010. augusztus 30. | 21:22:28
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 19:39:27
Számomra sokkoló volt, hogy egy majd' száz fős, német diákokból és egyetemsitákból álló csapatban (jól szituált német családok tagjai!) senki se hallott Königsberg-ről, Kant városáról, Kelet-Poroszországról, vagy akár Hegel-ről. Ezenfelül tele voltak rájuk aggatott kollektív bűntudattal. Nem tetszett.
adamant | 2010. augusztus 30. | 21:17:47
A vicc, hogy tücsköt-bogarat okádnak rá a kisebbségek (vö. a két nagy, ill nagyszájú kisebbség NO-ban, vagyis a törökök és a zsidók), de eddig egyetlen egy, ismétlem egyetlen egy Sarazzin által leírt adatot, tényt nem cáfoltak.
Az egyetlen és visszatérö kifogás - annak igazságtartalmának vizsgálata nélkül - , hogy megsértett kisebbségeket...
De, hogy pl. Berlinben a török, ill. egyéb nem európai migrációs háttérrel rendelkezök a bünelkövetök között 20 %, míg a teljes népességen belül etnikai arányuk csak 0,003 ezrelék...!!!! Esztet tessék kontrázni!!!
altamira | 2010. augusztus 30. | 20:39:35
sarrukin
Pl. a nemet kultura nem sikerkent ertekeli a 14 ev alatti lanyok teherbeeseset.
Pl. az egyetemi tanulmanyok megfizetese 2 gyerek eseten mar az atlagkeresetu csaladoknak is teher, 6-8-10 gyerek tanittatasa nem megy.
Pl. mert a nagyszamu gyerekvallalas mogott tul gyakran a magasabb osszegu es/vagz hosszabb ideig folyositott jarulekek megszerzesenek celja all, nem a csaladszeretet. Ezt jol tukrozik a szocialis munkasok tapasztalatai a novekvo szamu elhanyagolt gyermekekrol.
Mindez tobb nyugat-europai orszagban magtalalhato es novekvo problema.
citoyen | 2010. augusztus 30. | 20:29:02
Tanulj Thilo, ökör lesz belőled.
citoyen | 2010. augusztus 30. | 20:27:38
ez a fazon egy profi marketinges. ki olvas manapság társadalomkritikai témájú könyvet: senki. Viszont, ha nagy cirkuszt csapunk körülötte, akkor zabálják az emberek. Csak néhány jól irányzott mondat és kifejezés kell. Lehetőleg váltson ki indulatokat és szerepeljen benne a "genetika", "bevándorló", "zsidó" szavak közül egy vagy több. A faszi egy kapitális baromságot mond és ír le több száz oldalon keresztül, de ahogy ezt teszi, az zseniális. Ha magán mérte le először Németország butulását, akkor nem csoda, ha ez a vesszőparipája. :-)
sarrukin | 2010. augusztus 30. | 20:25:41
Moderálási alapelvek- komment törölve -
altamira | 2010. augusztus 30. | 20:19:54
Nemcsak Nemetorszagra igaz.
Ha az alulkepzett es iskolazatlan, szegenysegben es munka nelkul, fokent jarulekokbol elo retegek ketszer haromszor annyi gyereket szulnek csaladonkent mint a munkat, adofizetest es kepzett gyerekek felneveleset preferalo (es aztlehetosegkent megelo) csaladok, akkor nehany generacio utan a butak es eltartottak arany magasabb lesz az ossznepessegen belul.
Ez nem rasszizmus, hanem tisztan matematika.
KannibálTatárÚr | 2010. augusztus 30. | 20:02:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 20:01:06
Hammada Patrol -nak igaza van,a németországi megkérdezettek is ezen a véleményen vannak.Hadd mondja el szabadon Sarrazin ami nyomja a begyét:
Sollte Thilo Sarrazin die Konsequenzen ziehen und aus der SPD austreten?
Nein, auch als Sozialdemokrat muss es erlaubt sein, seine Meinung frei zu äußern.Nein, auch als Sozialdemokrat muss es erlaubt sein, seine Meinung frei zu äußern. 89%
A megkérdezettek:(58490) 89 százaléka helyeseli a kritikát.
Hammada Patrol | 2010. augusztus 30. | 19:52:29
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Narancs.terror | 2010. augusztus 30. | 19:51:57
Meddig tolódik még jobbra a magát szociáldemokratának nevező bagázs?Lassan újra divatos lesz a szociális fasiszta kifejezés, de lehetnének szociáldarwinisták is ha már ennyire a genetikára helyezik a hangsúlyt.
józsefbé | 2010. augusztus 30. | 19:39:27
ökofasi | 2010. augusztus 30. | 18:50:18
Ön mibôl méri fel,hogy a németek már hatvan éve butulnak.Nem hiszem,hogy német,vagy magyar cserkészcsapatok intelligenciáján?
Különben Sarrazin nem azt´mondja,hogy a németek lettek butábbak,hanem a társadalom.Id.: "Statisztikákat használva többek között azzal érvel, hogy a német társadalom egyre butább lesz. Ennek oka pedig a bevándorlás: nemcsak az, hogy a többségében muzulmán bevándorlók nem illeszkednek be a társadalomba".
A nagy romlástól nem kell tartani amíg olyan tudományos intézetek léteznek mint a Fraunfofer ahol 17000 alkalmazott dolgozik 59 intézetben,az elképzelhetö minden tudomán ágban.Ez egy a többiböl.
ökofasi | 2010. augusztus 30. | 18:50:18
Igaza van - egy "kis" korrekcióval. A németek a már a XX. század második felétől számítva egyre butábbak. Nagy német cserkészcsapattal találkoztam egyszer, és nem tudták, hol van Königsberg, hogy valamikor ott élt Immanuel Kant, hogy az már nem Németországé stb. Bűntudattak megterhelt, behúzott farkú kutyákhoz hasnolító fiatalok... Siralmas!
|