|
Az Új Szó című pozsonyi lap szombati kiadása szerint a per már bírósági szakaszba jutott. Nem kizárt az sem, hogy Gál Gábor, a Híd elnökségi tagja is beperli Duray Miklóst, az MKP korábbi stratégiai alelnökét, szintén a választások előtti kijelentései miatt. Az újság úgy tudja: Bugár hajlandó a peren kívüli megegyezésre, ha Csáky Pál visszavonja a Hídra vonatkozó, a kampány során tett kijelentéseit, amelyek a Híd elnöke szerint merő rágalmak voltak.
Bugár azért indított pert Csáky Pál ellen, mert az azzal vádolta a Híd pártot, hogy a Smer hozta létre és finanszírozza, vagyis gyanús a párt politikai és gazdasági háttere. Állítom, ez szlovák politikai érdek, e mögött ott van Fico érdeke - jelentette ki egyebek mellett Csáky.
A pert még akkor indítottuk, amikor Csáky Pál mindenfélével megvádolt bennünket itthon és Magyarországon egyaránt, az ügy most jutott a bírósági szakaszba - mondta az Új Szónak Bugár. A Híd elnöke egyébként nem ragaszkodik a perhez. Ha bocsánatot kér, akkor nincs szükség bírósági eljárásra, elfogadható a peren kívüli megegyezés is - jelentette ki a pártelnök. Az ügyről a lap meg akarta tudni Csáky Pál véleményét is, de az telefonhívásukra nem reagált.
Bugár Béla korábban az MKP elnöke volt, de néhány társával együtt tavaly elhagyta azt, és megalapította a Híd pártot. Most a Híd élén áll. A júniusi parlamenti választáson a Híd bejutott a parlamentbe, az MKP nem.
|