Bugár Béla tárt ajtókkal várja a Fideszt

Ha a budapesti kormány szeretne közvetlen kapcsolatot kiépíteni a Híd párttal, akkor a mi részünkről nyitott ajtót találnak – jelentette ki a Híd-Most elnöke a pozsonyi Pátria Rádió politikai beszélgetőműsorában.

A jelenleg kormányon lévő párt politikusa elmondta azt is, hogy magyarországi pártok közül elsősorban a LMP-vel tartanak fenn évek óta jó viszonyt. Most például Schmuck Erzsébettel, az anyaországi politikai erő egyik alapító tagjával találkoztak, s arra kérték őt, érdeklődjék a budapesti kabinetnél arról, vajon mi az oka annak, hogy lelassultak a két Komáromot összekötő új híd építésének előkészületei, amelyek a magyar partner feladatai.

További kérdésekre válaszolva a Híd párt elnöke kifejtette: – Eddig sem tartottuk helyénvalónak, hogy a magyar kormány csupán a Magyar Közösség Pártját tartotta megfelelő partnernek, mert így legalább 100 ezer szlovákiai magyar polgárról nem vettek tudomást, akik négy éve, és idén márciusban ugyancsak ránk szavaztak. Ez a helyzet azért is tarthatatlan, mert a két szomszédos ország miniszterelnökei aránylag jó viszonyt ápolnak egymással, a Híd pedig a pozsonyi koalíciós kormány tagja, vagyis még inkább lenne miről beszélnünk. Mi hajlandóak vagyunk kapcsolataink rendezésére, de egyenrangú és nem alárendelt partnerként – szögezte le a felvidéki politikus. Aki a továbbiakban arról is tájékoztatott, hogy nem hivatalosan már több magyarországi kormánypárti politikus is megkereste őt. „A korábbi évektől eltérően ezúttal nem a KDNP, hanem a Fidesz háza tájáról voltak érdeklődők" – tette hozzá érdeklődésünkre a Híd elnöke.

Megkeresésünkre Bugár Béla rádiónyilatkozata kapcsán több szlovákiai magyar politológus úgy vélekedett, hogy a magyar kormány illetékesei mindenképpen kivárják az MKP jövő hét végén sorra kerülő tisztújító kongresszusát, s majd az új pártvezetéssel egyeztetnek a további lépésekről, a felvidéki magyar nemzetpolitika esetleges módosulásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.