|
Sajnálatosnak nevezte szerdán az Európai Bizottság alapjogokért felelős tagja, hogy az elmúlt hetekben az Európai Unió néhány tagállamában nyíltan diszkriminatív és esetenként feszültségkeltésre alkalmas retorikát alkalmaztak.
Brüsszelben kiadott közleményében Viviane Reding jelezte: a bizottság vizsgálatot indított a romák franciaországi helyzetéről, különös tekintettel arra, hogy Párizs betartotta-e a témában érvényes uniós szabályokat. Senkit sem fenyegethet kiutasítás önmagában azért, mert roma - fogalmazott a luxemburgi biztos.
Reding egyúttal üdvözölte François Fillon francia miniszterelnök bejelentését, hogy a témáról levelet intéz az Európai Bizottsághoz, hangsúlyozva, hogy a vizsgálatban a levélben foglaltakat is teljes mértékben figyelembe fogják venni. Sajtóértesülések szerint a levélben Párizs egyebek között azt kéri: a bizottság lépjen fel azért, hogy Románia fordítson nagyobb figyelmet és uniós támogatásából nagyobb részt a romák segítésére, és vegye elejét elvándorlásuknak. Franciaország azt is szeretné, ha a romák segítését célzó uniós lehetőségeket valamennyi érintett tagországban hatékonyabban használnák ki.
A brüsszeli végrehajtó testület egy háttéranyaga szerint a legnagyobb roma lakossággal rendelkező 12 EU-tagországban (köztük Magyarországon) összesen 17,5 milliárd eurónyi költségvetéssel támogatnak a romákat segítő programokat. Ennek több mint kétharmadát az uniós közös büdzsé társfinanszírozza.
Reding megismételte a bizottságnak azt az álláspontját, hogy a tagországok joga és felelőssége biztosítani a rendet és állampolgáraik biztonságát saját területükön. Hangoztatta azonban, hogy bármely tagállamnak, amely megsérti az uniós jogot, számolnia kell annak következményeivel. Jelezte azt a szándékát, hogy a vizsgálatok eredményét már a jövő héten a bizottság testülete elé tárja, a nyári szünet utáni első kollégiumi ülésen. A bizottság erőfeszítéseinek középpontjában az áll, hogy elősegítsék a romák beilleszkedését a társadalomba - emlékeztetett Reding, külön kitérve a a tavaszi spanyolországi roma csúcstalálkozó eredményeire, és azon belül az Európai Bizottság (kiemelten jómaga és Andor László szociális ügyekért felelős biztos) szerepére.
Európai szintű probléma
Ezzel párhuzamosan Franciaországban tárgyalásokat kezdett a romaügyi, illetve a közbiztonságért felelős román államtitkár. Valentin Mocanu és Dan Valentin Fatuloui szerdán és csütörtökön folytat megbeszéléseket a francia kormány tagjaival a romák kiutasításával kapcsolatban. A küldöttek elsőként Brice Hortefeux belügyminiszterrel, Eric Besson bevándorlásügyi és Pierre Lellouche Európa-ügyi miniszterrel találkoztak.
A 2007 óta EU-tag Románia és Bulgária várhatóan 2011-ben csatlakozik a schengeni övezethez, amely lehetővé teszi majd állampolgáraik számára a tagállamok közötti teljes mozgásszabadságot. Eric Besson szerdán elmondta, hogy az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt utasítottak ki Franciaországból. Összesen mintegy 15 ezer, keletről érkezett roma él a nyugat-európai országban, ahol élvezhetik az Európai Unión belüli mozgásszabadság minden előnyét. Azonban három hónap után, ha nincs normális lakhelyük és bevételi forrásuk, immár illegális bevándorlóvá válnak, s kitoloncolhatják őket.
Nicolas Sarkozy francia államfő az elmúlt hetekben többször is megvédte a romák kiutasítására vonatkozó döntését a nemzetközi közösségből érkező támadásokkal szemben, és kiemelte, hogy a cigányok kivándorlása Romániából európai szintű problémává vált. Azt kérte minisztereitől, hogy a romák ügyében ahol lehet, használjanak békülékeny, a lépéseket megmagyarázó hangnemet, a gyakran alaptalan és túlzó kritikákkal szemben viszont határozottan lépjenek fel. Az elnök júliusban indította meg a küzdelmet az illegális romatelepek felszámolásáért, s a kormány azóta több mint 600 - többségében romániai - cigányt küldött haza.
A kritikusoknak nem tetszik, ahogy Párizs kezeli a kialakult helyzetet, és szerintük Sarkozy arra használja fel az egész ügyet, hogy hanyatló népszerűségét növelje a 2012-es választások előtt, valamint elterelje a figyelmet a nyugdíjkorhatár emelésére és az állami kiadások csökkentésére vonatkozó terveiről.
|