Brüsszel vizsgálódik a milliárdos cseh kormányalelnök holdingjában

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított az Andrej Babis cseh kormányalelnök tulajdonában levő Agfrofert Holding ellen, törvénytelen lobbizás és csalás alapos gyanúja miatt, amelynek következményeként a cég uniós pénzekhez jutott. Megkeresésünkre Karel Hanzelka, a holding szóvivője viszont azt állította, hogy nincs tudomása semmiféle brüsszeli vizsgálatról.

A neovlivni.cz cseh portál szerint Petr Cingr, az Agrofert Igazgatótanácsának alelnöke tavaly levelet írt Tomás Novotný cseh ipari miniszternek, amelyben azt kérte tőle, hogy a vállalkozások és innováció a versenyképesség növelése érdekében elnevezésű uniós programban Csehország rendelkezésére álló 120 milliárd koronának (hozzávetőleg 1400 milliárd forint) a 40 százalékát a nagyvállalatoknak adják, az eredetileg tervezett húsz helyett. Levelét a Cseh Vegyipari Társulás elnökeként írta alá.

A tárcavezető teljesítette a kérését, amelynek eredményeként az Agrofert jelentős többletforráshoz jutott. További 50 millió cseh koronát az Agrofert utazási irodája nyert olyan tenderen, amelyet kis és közepes cégek számára írtak ki.

A Dotyk cseh hetilap kiderítette: az előző hét esztendőben az Agrofert összesen 4,9 milliárd korona uniós pénzhez jutott, amivel lekörözte a többi cseh magáncéget. Az Agrofert tulajdonában van a vágsellyei (Sala) Duslo Vegyi Művek, amely ugyancsak vitatható módon jutott állami támogatáshoz. A cég vállalta, hogy terveivel ellentétben nem bocsát el alkalmazottakat és fokozatosan 310 millió euró értékű korszerűsítést hajt végre. Ennek fejében 58,6 milliós adókedvezményt kap.

Korábban ilyen támogatásról a szlovák kormánynak kellett döntenie, tavaly május 1-jén viszont úgy döntött a kabinet, hogy 200 milliónál nagyobb beruházás esetén elegendő a gazdasági miniszter aláírása, majd pedig az Európai Bizottság döntése. Négy nappal később a pozsonyi tárcavezető aláírta az egyezséget, amelyet Brüsszel még nem hagyott jóvá.

A pozsonyi születésű üzletember Csehszlovákia kettészakadása után költözött Prágába, ahol néhány száz megtakarított dollárból, továbbá máig tisztázatlan svájci pénzekből három alkalmazottal megalapította az Agrofert céget, amely két évtized alatt hatalmas holdinggá terebélyesedett. Immár kétszázötven, jórészt csehországi és szlovákiai vegyi és élelmiszeripari gyár tartozik az óriási gazdasági ernyő alá. A Forbes Magazin 2014 végén a személyes vagyonát 2,37 milliárd euróra becsülte.

Öt éve belevetette magát a nagypolitikába. Elmondása szerint azért, mert dühíti a sok korrupt cseh megélhetési politikus. Egyik volt üzlettársa viszont úgy véli: fontos pozíciókba csörtetve igyekszik megőrizni és gyarapítani legalábbis vitatható körülmények között szerzett vagyonát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.