Breivik: Szlovákiát még nem fertőzték meg a multikulturális téveszmék

A norvég tömeggyilkosnak tetszett Vaclav Klausnak, a cseh elnöknek az a véleménye, amely szerint a demokráciát csak a nemzetállamok képesek szavatolni, nem pedig az olyan állami konglomerátumok, mint az Európai Unió.

Anders Behring Breivik tavaly augusztusban  Prágában járt, mert úgy hallotta, hogy a cseh főváros az illegális fegyver-és drogkereskedelem egyik paradicsoma – idézik a norvég tömeggyilkos egyik megállapítását a cseh médiumok. Visszaemlékezéseiből kiderül az is, hogy a Hell's Angels motorosklub csehországi szervezetét kérte segítségül, de ők állítólag felvilágosították, hogy Nyugaton sokkal könnyebben juthat fegyverekhez.

A www. Aktualne.cz internetes portál pedig arról számolt be, hogy az internetre feltöltött, több mint 1500 oldalas kiáltványában Breivik állításainak megerősítése érdekében többször idézi Václav Klaus euroszekptikus megnyilvánulásait. Különösen a cseh elnöknek az a véleménye nyerte el a tetszését, amely szerint a demokráciát csak a nemzetállamok képesek szavatolni, nem pedig a legkülönbözőbb birodalmak vagy az olyan állami konglomerátumok, mint az Európai Unió.
Megkeresésünkre az elnöki hivatalban nem kommentálták ezt az értesülést, csupán annyit közöltek, hogy Václav Klaus a norvég királynak küldött részvéttáviratában éles szavakkal itélte el a terrorista rémtettet.

A pozsonyi Sme napilap tájékoztatása szerint Szlovákiát nemzetállamnak minősítette a norvég szélsőséges, mert még csak „minimális mértékben fertőzték meg a multikulturális téveszmék“ Breivik úgy véli, hogy nemcsak a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS), hanem Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Néppártja (LS-HZDS) is erősen nacionalista, európaellenes és Kreml-párti, miként több más szlovák politikai tömörülés is.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.