galéria megtekintése

Bővülhet az orosz feketelista

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 23. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Egyszerre szigorral és engedmények kilátásba helyezésével igyekszik kezelni Moszkva a Nyugattal vívott szankciós háború ügyét. Egyrészt több mint kétszáz nyugati politikusnak – köztük egy volt magyar kormányfőnek – megtilthatják a beutazást Oroszországba, másrészt néhány államnak – így Magyarországnak is – az élelmiszerembargó enyhítését ígérik.

Orosz ellenőrök érkezhetnek áprilisban néhány állattenyésztéssel foglalkozó társasághoz Ciprusra, Görögországba és Magyarországra – jelentette be a moszkvai állat- és növény-egészségügyi szolgálat képviselője. Azt vizsgálják majd, hogy e cégek megfelelnek-e Oroszország és a hivatalosan januártól működő Eurázsiai Gazdasági Unió törvényi követelményeinek. A cél pedig az, hogy felújíthassák az importot ezekből az országokból, mihelyst eltörlik a Moszkva által meghirdetett élelmiszer-behozatali tilalmat – áll a moszkvai jelentésekben.

Az azonban nem derül ki egyértelműen belőlük, hogy a három ország külön is számíthat-e kedvezőbb elbánásra, vagy csak a tavaly augusztusban (az orosz energetikai, pénzügyi és nyersanyagszektort sújtó nyugati szankciókra válaszul) meghirdetett importstop teljes érvénytelenítése után juthatnak majd némi piaci előnyhöz, mert a termékeik a többiekénél gyorsabban térhetnek vissza az oroszországi üzletekbe.

Ahhoz nem sok kétség fér, hogy azért éppen ez a három állam számíthat némi kedvezményre, mert Moszkva az EU-n belül őket tartja az Oroszország elleni szankciók legharciasabb bírálóinak. Bár a Bloomberg legutóbbi elemzése szerint az ellenzők közé sorolható Ausztria, Olaszország, Spanyolország és Szlovákia is. Az élelmiszer-embargó lazítását már kérte Moszkvától az athéni kormány, amelynek vezetője, Alekszisz Ciprasz április elején készül Moszkvába.

 

A ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadisz február végén járt az orosz fővárosban, és vizitje során egy haditengerészeti együttműködési megállapodást is megújítottak. Előtte egy héttel pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatott Budapestre, ahol ugyancsak szóba került az importtilalom ügye, és ő ennek megkerülésére vegyes vállalatok létrehozását javasolta a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Vlagyimir Putyin Budapesten is szóba hozta az élelmiszer-embargót
Vlagyimir Putyin Budapesten is szóba hozta az élelmiszer-embargót
Reviczky Zsolt

Oroszország bírálóival szemben viszont keményít Moszkva. Az Izvesztyija napilap adott hírt arról, hogy – a hasonló nyugati intézkedésekre válaszul – a külügyminisztérium összeállította az Oroszországban nemkívánatos személyek listáját. „Oroszellenesnek” minősített politikusok, hivatalnokok és közéleti személyiségek szerepelnek rajta, de azt nem tudni, hogy érvényes-e már és mennyire szigorú a korlátozás velük szemben. A lap hol tényként, hol lehetőségként ír ugyanis esetükben az oroszországi beutazási tilalomról. A névsorban több mint hatvan amerikai és 13 kanadai politikus szerepel. A többiek az Európai Unió 28 tagállamát képviselik, és szembeötlő, hogy az átlagnál nagyobb köztük a magyarok aránya.

Merthogy – bár az orosz külügy nem ad ki részleteket – az Izvesztyija külön kitért arra, hogy Magyarországról 15 név szerepel a lajstromban, köztük egy volt miniszterelnöké is. A lap szerint olyan magyar politikusok, állami tisztviselők és közéleti személyiségek kerültek rá, akik „nyíltan oroszgyűlölő nézeteket hirdetnek” – és a lista újabb nyugati szankciók esetén még bővülhet. Legalábbis a beszámoló azt írja: az orosz külképviseletek utasítást kaptak arra, hogy állítsák össze azoknak az oroszellenes véleményt képviselő külföldieknek a listáit, akiknek tulajdonuk van Oroszországban.

A hazai politikusokat nem tájékoztatták

Szijjártó Péter nem tud semmilyen orosz kitiltási listáról, a külgazdasági és külügyminiszter semmilyen erre vonatkozó információt nem kapott Moszkvából. A külügyminisztériumhoz sem jutott el ilyen információ –mondták a Népszabadság érdeklődésére a tárca részéről.

Ha a hír igaz, csakis Gyurcsány Ferencről lehet szó – írta az Index szombaton. A volt miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy orosz részről semmiféle tájékoztatást nem kapott, de természetesen olvasta a hírt. Gyurcsány hétfőn megnézi, hogyan kell orosz vízumot igényelni, és a vízumkérelmen keresztül próbálja megtudni, hogy valóban kitiltották-e. Ha kiderül, hogy tényleg nem utazhat Oroszországba, nem próbálkozik további jogorvoslattal.

„Az ember nem megy olyan vendégségbe, ahol nem látják szívesen” – jegyezte meg. Öntől hallok erről először – így reagált Boross Péter volt miniszterelnök munkatársunk kérdésére, eljutott-e hozzá bármilyen információ arról, hogy a neve szerepelhet azok között, akiket kitiltanak Oroszországból. Még sejtetést sem hallottam arról, hogy a személyem érintett lehet – tette hozzá.

Medgyessy Péter is azt mondta, nem kapott semmilyen jelzést az orosz hatóságoktól, hogy ilyen intézkedést léptetnének vele szembe életbe. A volt miniszterelnök közölte: ő nem az a típus, akivel szemben kitiltások szóba kerülhetnének.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.