Botrány a Hradzsinban

Nyilvánosságra került Václav Klaus cseh elnök és az Európai Parlament delegációja közötti veszekedés. Az EP-sek között volt Daniel Cohn-Bendit, a 68-as párizsi diáklázadóból lett EP-képviselő, akit a csehek lenáciztak. A szöveget a cseh elnöki hivatal saját honlapján tette közzé. Kiemelt részletek.

Botrányosra sikeredett a cseh államfő találkozója az Európai Parlament Prágába látogató delegációjával, amelynek tagja volt Daniel Cohn-Bendit, a 68-as párizsi diáklázadóból lett EP-képviselő  is. A félórás beszélgetésből, amelynek szövegét a cseh elnöki  hivatal a saját honlapján tette közzé, részleteket publikált a  Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Klaus: Örülök, hogy fogadhatom önöket a prágai várban, és örülök az eszmecserének, mert tudom, hogy nézeteimet és  álláspontomat a sajtó gyakran démonizálja és kifigurázza. Itt a  lehetőség arra, hogy álláspontjainkat szabadon és hamisítatlan  formában ütköztessük. Én mindig azt mondtam, hogy Csehország számára  az EU-tagságnak nincs alternatívája.

Cohn-Bendit: Az ön nézetei (a lisszaboni szerződésről) nem érdekelnek engem. Én azt akarom tudni, mit fog tenni, ha a cseh  parlament két háza jóváhagyja a szerződést. Tiszteletben fogja-e tartani a népképviselők demokratikus akaratát? Önnek alá kell majd  írnia a szerződést. Továbbá magyarázatot kérek arra, milyen mélységű barátság fűzi önt Declan Ganley úrhoz (az írországi Libertas Párt  elnökéhez; e párt elutasítja a lisszaboni szerződést – a FAZ  megjegyzése). Hogyan találkozhat ön egy olyan emberrel, akiről nem lehet tudni, kitől kapja a pénzt? A maga tisztségében önnek nem lenne szabad találkozni vele...

Klaus: Meg kell, hogy mondjam, hogy elnökké választásom óta  senki nem beszélt velem ebben a stílusban és ebben a hangnemben. Ön itt nem a párizsi barikádon van. Azt hittem, hogy számunkra 19 évvel  ezelőtt véget ért az efféle módszerek korszaka, ám látom, hogy  tévedtem. Én nem engedném meg magamnak, hogy önt arról kérdezzem, miből finanszírozzák a Zöldek tevékenységét. Mivel a  rendelkezésünkre álló fél órában önök is egy ésszerű vitában érdekeltek, arra kérem önt, elnök úr, hogy adja meg a szót egy másik  EP-képviselőnek.

Hans-Gert Pöttering (EP-elnök): Nem, van elég időnk. Kollégám folytathatja a mondanivalóját, hiszen a jelen lévő EP-képviselők mindegyike azt  fogja kérdezni öntől, amit akar. (Cohn-Bendithez fordulva:)  Folytassa hát.

Klaus: Ez hihetetlen, ilyesmi még nem fordult elő velem.

Cohn-Bendit: Csak azért, mert én még nem jártam önnél.

Pöttering: Végezetül szeretnék még valamit mondani - hogy jó szájízzel hagyjuk el ezt a termet. Az, hogy ön a Szovjetunióval hasonlított össze minket, több mint elfogadhatatlan... A mi célunk a szabadság és a demokrácia, az európai megbékélés...

Klaus: Nem hasonlítottam önöket a Szovjetunióhoz, a Szovjetunió nevét ki sem ejtettem a számon. Azt mondtam, hogy ilyen légkörben és  ilyen stílusban, mint amilyent ma átéltem, 19 éve nem volt részem a  Cseh Köztársaságban. Köszönöm önöknek a lehetőséget, hogy  találkozhattam önökkel mint az Európai Parlament képviselőivel. Ez az eszmecsere más jellegű volt, mint amilyeneket az EU-tagállamok elnökeivel és kormányfőivel volt szerencsém folytatni.

Felháborodás Prágában

Cohn-Bendit kioktató hangnemére Csehország mély felhördüléssel reagált. A zöldpárti honatyát Vladimír Železný cseh EP-képviselő alig burkoltan lenácizta, Reinhard Heydrichhez, a hitleri rezsim cseh- és morvaországi helytartójához hasonlítva őt. Železný – aki a TV Nova kereskedelmi televízió tulajdonosa – egyébként nemrég Független Demokraták néven új pártot alapított, és ő áll a libertas.cz nevű euroszkeptikus szervezet mögött is.

Daniel Cohn-Bendit
Daniel Cohn-Bendit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.