Botrány lett a munkáspárti kijelentésekből

Antiszemitának minősített kijelentéseik miatt két brit munkáspárti politikust is felfüggesztett tagságában James Corbyn pártvezér. Először Naz Shah képviselőnő körül támadt botrány, miután hétfőn nyilvánosságot kapott egy két évvel ezelőtti Facebook-bejegyzése, amelyben azt ajánlotta, hogy Izraelt helyezzék át az Egyesült Államokba. Most már másként látja a helyzetet. Azzal mentegetőzik, hogy akkor még nem volt képviselő, és elhatárolódott saját magától. Corbyn eleinte védte Shahot, de a brit zsidó szervezetek és a Konzervatív Párt nyomására végül felfüggesztette.

Ezzel szállt vitába Ken Livingstone volt londoni főpolgármester, a párt vezetőségének tagja. Ő azt nyilatkozta, hogy „Hitler eleinte jó ötletnek tartotta a cionizmust, csak később megbolondult és kiirtott hatmillió zsidót”. Shahot védve hozzátette, hogy „az Izrael-lobbi mocskolódó kampányt folytat az Egyesült Királyságban mindenki ellen, aki kritizálja az izraeli politikát.” Livingstone bírálói erre azt ajánlották, olvassa el a Mein Kampfot, abból megtudhatja, Hitler ellenezte-e a „zsidó hatalmi bázis” létrehozását. Végül őt is felfüggesztették, és távoznia kell a Labour külügyi bizottságából is.

Nagy-Britannia mindig is hűvösen tekintett Izraelre, amelynek alapítói annak idején merényletekkel akarták távozásra bírni a briteket Palesztinából. Az utóbbi időben különösen egyetemi körökben és egyes baloldali vezetésű önkormányzatokban lettek gyakoriak az izraeli áruk és a tudományos kapcsolatok elleni bojkottfelhívások. Ezek kezdeményezői a palesztin területek elhúzódó megszállására és a palesztinok elleni jogsértésekre hivatkoznak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.