Bosznia új útvonaltól tart

Úgy érezzük magunkat, mintha a fejünk felett mindenfelé lövöldöznének. Egy golyó sem csapódott be, ám bármelyik pillanatban megtörténhet – jellemezte Bosznia-Hercegovina helyzetét a migrációs válság közepette Igor ­­Crnadak bosnyák külügyminiszter.

Az újságíróknak nyilatkozó, szerb nemzetiségű politikus elmondta, hogy bár egyelőre nem érinti őket a krízis, a nyugat-balkáni ország a lehetőségeihez képest fel van készülve a menekültek érkezésére, a többezres tömeg huzamosabb ideig tartó elszállásolására azonban nincs. Pedig nem kizárt, hogy a görög–macedón határ lezárása után a menekültek Bosznián keresztül próbálnak meg eljutni Nyugat-Európába.

Igor Crnadak. Nem készülnek különutas politikára
Bruzák Noémi / MTI

– Egyes értékelések szerint nyílik majd egy új útvonal, amely Görögországból Albánián, Montenegrón és Bosznia-Hercegovina déli részén át vezet majd. A menekültek vélhetően Dubrovnik környékén próbálnak majd átjutni Horvátországba – mutatott rá Crnadak, aki a Népszabadság kérdésére elmondta: ha valamiféle megállapodás születik erről az európai országok között, akkor nem fognak különutas politikát folytatni, és lezárják a határokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.