Bosszú a megalázott diplomatanőért

Pénteken már repülőre ülhetett hazafelé Devyani Khobragade, akinek az ügye egy hónapja élezi a feszültséget India és az Egyesült Államok között. Washington visszahív egy amerikai diplomatát.

A 39 éves Khobragadét az Egyesült Államokban vízumcsalással és azzal vádolják, hogy valótlanságot állított háztartási alkalmazottja fizetésével kapcsolatban. Diplomáciai immunitása miatt engedték meg neki, hogy elhagyja az Egyesült Államokat.

Khobragade, akinek most az amerikai férje és a két gyereke is az Egyesült Államokban maradt, országa New York-i főkonzulátusán dolgozott a misszióvezető helyetteseként. A botrány egy hónappal ezelőtt robbant ki, amikor a diplomatát feljelentette az egyik alkalmazottja, Sangeeta Richard. A házvezetőnő – akit egy jogvédő szervezet is felkarolt – azt állítja, hogy Khobragade éhbérért agyondolgoztatta, az ígért havi 4500 dollár helyett csak az óránként tízdolláros amerikai minimálbér egyharmadának megfelelő összeget kapott. Ezután a konzulhelyettes asszonyt amerikaiak őrizetbe vették, megbilincselték, ruhátlan motozásnak vetették alá, és egy olyan cellába tették, amelyet kábítószerfüggőket helyeznek el. Ez arra volt jó, hogy felkorbácsolja a nemzeti érzelmeket Újdelhiben. Khobagrade-et végül negyedmillió dolláros óvadék ellenében szabadon engedték, de utazási korlátozással sújtották. Ez egyébként nem számít rendkívüli intézkedésnek néhány New Yorkban szolgálatot teljesítő diplomata esetében.

A konzulhelyettes asszony kálváriájára India több megtorló lépéssel reagált: hiába kért bocsánatot Khobragade letartóztatásáért maga John Kerry amerikai külügyminiszter, Újdelhiben az amerikai nagykövetség épületét védő kordont felszámolták, a követségi klub működését betiltották, reptéri belépőkártyákat vontak meg a képviselet munkatársaitól, és jelezték, hogy többé nem hunynak szemet a tilosban parkoló nagykövetségi gépkocsik felett sem. Elkezdték zaklatni az Indiában élő amerikaiakat is, bekéretve például minden olyan tanár vízumát, aki amerikai iskolákban tanít. Pénteken Újdelhi arra is felszólította Washingtont, hogy egy Khobragade-del megegyező rangú amerikai diplomatát hívjon vissza Indiából. Ez a követelés valószínűleg válasz egy washingtoni fricskára: Richard családját az amerikaiak olyan „pánikvízummal” menekítették ki Indiából, amelyet az emberkereskedelem áldozatainak szoktak adni. Washingtonban péntek délután bejelentették, hogy az indiai kérésnek megfelelően hazarendelnek valakit az amerikai nagykövetségről: miközben Khobragade gépe magyar idő szerint este hatkor landolt az újdelhi repülőtéren, közleményében az amerikai külügyminisztérium reményét fejezte ki, hogy az amerikai diplomata visszahívása végre pontot tesz az ügy végére.

Bár India szerint Khobragade-et mindvégig védte a diplomáciai mentelmi jog, az amerikaiak azt mondják, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi egyezmény hatálya csak azokra a bűncselekményekre terjed ki, amelyeket a diplomaták a munkájuk teljesítése közben követnek el. Csak később derült ki, hogy Khobragade-et a főkonzulátus mellett országa New York-i ENSZ-képviseletére is akkreditálták, és az ügy egyik nagy kérdőjele éppen az, hogy Khobragade miért hallgatott erről két héten át, és miért hagyta, hogy diplomáciai pengeváltássá fajuljon a dolog.

A botrány egy hónapja állandó címlaptéma Indiában. A kötelező összeesküvés-elméletek mellett – vagyis hogy Richard valójában a CIA ügynöke volt – a sajtó felidézi Raymond Davis ügyét is. Davis a CIA-ügynökként 2011-ben két embert lőtt le a pakisztáni Lahorban, Washington mégis elérte, hogy Iszlámábád utólag diplomáciai immunitást adjon neki. A kettős gyilkosságért azóta sem vonták felelősségre.

Khobragade ártatlannak vallja magát. Ha bűnösnek találják, tíz év börtön vár rá vízumcsalásért és még öt azért, mert nem fizetett elég bért a házvezetőnőjének. Az ügy nem sokkal előzi meg az Indiában tavasszal tartandó parlamenti választásokat. Nemrég a két várható fő miniszterelnök-jelölt – Rahul Gandhi az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) és Narendra Modi a nacionalista Bharatiya Janata Párt (BJP) részéről – egyike sem fogadott egy Újdelhiben járó amerikai kongresszusi küldöttséget.

Devyani Khobragade. Nagy kérdés, hogy sokáig  miért hallgatott
Devyani Khobragade, India's deputy consul general, attends the India Studies Stony Brook University fundraiser event in Long Island, New York, December 8, 2013. India urged the United States to withdraw a visa fraud case against Khobragade, one of its diplomats, in New York on Dcember 18, 2013 suggesting U.S. Secretary of State John Kerry's expression of regret over her treatment while in custody was not enough. Picture taken December 8, 2013. REUTERS/Mohammed Jaffer/SnapsIndia (UNITED STATES - Tags: POLITICS SOCIETY CRIME LAW) NO SALES. NO ARCHIVES. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.