galéria megtekintése

Börtönre ítélték az Orbán-kormány erdélyi kegyencét

A bukaresti táblabíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátorát. Többrendbeli befolyással való üzérkedésben találták vétkesnek. Ha a Fideszen múlott volna, most ő lenne az RMDSZ elnöke.

A román ügyészek szerint Olosz – kihasználva, hogy korábban a román energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) elnöki tisztségét is betöltötte – azzal hitegetett négy vállalkozót, hogy előnyös szerződésekhez juttatja a cégeiket, és így összesen félmillió eurónak megfelelő illetéktelen haszonra tett szert.

Olosz Gergely és Orbán Viktor
Olosz Gergely és Orbán Viktor az ominózus 2011-es tisztújítás előtt. Még fenyegetőztek is miatta
Forrás: Facebook

A háromévi szabadságvesztés mellett a bíróság elrendelte 384 ezer euró (118 millió forint) és 400 ezer lej (28 millió forint) elkobzását is a politikustól. Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap leöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A bukaresti táblabíróság honlapján közzétett ítélet nem jogerős.

 

Az ügyben másodszor születik első fokú bírósági határozat. A bukaresti törvényszék 2013-ban hét év szabadságvesztésre ítélte Oloszt, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította, hogy mivel a politikus ügyvédi státusszal is rendelkezik, a törvényszék nem volt illetékes az ügyben. A megsemmisített ítélet indoklásában egyébként a bíró kiemelte, hogy a vádlott feltűnő módon időhúzásra játszott, azzal a nyilvánvaló számítással, hogy a jogerős ítélet megszületése előtt életbe lép az új büntető törvénykönyv, amely a korábbinál lényegesen enyhébb büntetést ír elő a korrupciós bűncselekményekre. Ez 2014 februárjával meg is történt. A folyamatban lévő ügyekben így már az új szabályozás alkalmazandó, amennyiben az – mint ebben az esetben is – a vádlottnak kedvez.

Eredetileg, tekintettel Olosz törvényhozói státusára, a legfelső bíróság tárgyalta az ügyet, a politikus azonban közvetlenül az ítélethirdetés előtt, 2013. május 13-án lemondott képviselői mandátumáról, és ezzel az ügy átkerült a bukaresti törvényszékre.

Az 1976-ban született Olosz Gergelyt 2008-ban választották az RMDSZ parlamenti képviselőjévé. Azt megelőzően, 2007-2008-ban az Országos Energiaügyi Hatóság elnöke volt. Politikusi karrierjét összefüggésbe hozzák a Semjén Zsolthoz fűződő baráti kapcsolatával. Viszonyukról sokat elmond, hogy a KDNP elnöke 2012 őszén annak ellenére támogatta indítását az RMDSZ szenátorjelöltjeként, hogy a román korrupcióellenes ügyészség időközben vádat emelt ellene.

2011 elején a Fidesz-KDNP megpróbálta Oloszt juttatni az RMDSZ elnöki székébe, a két évtized után távozó Markó Béla helyére. A szövetség tisztújító kongresszusa előtt a fidesz.hu nagyinterjút közölt a politikussal, a szavazás előtt pedig a Fidesz üzenetét hozó Pelczné Gáll Ildikó szabályosan megfenyegette a végig morajló és hurrogó küldötteket: ha nem a megfelelő jelöltre szavaznak, annak hosszú távú következménye lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.