Börtönbe megy Adrian Nastase

Kétévi szabadságvesztésre ítélte a román Legfelső Bíróság és Semmítőszék Adrian Nastase volt miniszterelnököt.

Az öt bíróból álló testület egyhangú döntése megerősítette az első fokon született ítéletet a hivatali visszaéléssel és hatalommal való üzérkedéssel vádolt exkormányfő ügyében.

Nastase a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként 2000 és 2004 között volt kormányfő. A vádirat szerint a 2004-es választások előtt ő kezdeményezte azt a konferenciát, amelyet az építkezési felügyelet szervezett meg, és amelynek résztvevőivel jelentős részvételi díjat fizettettek. Nastase az összegyűlt pénzből finanszírozta az elnökválasztási kampányát. Az építkezési felügyelet egykori vezetőjét, Irina Jianut hat, öt másik vádlottat egyenként öt év szabadságvesztésre ítélt a bíróság. Jianu, az Állami Építészeti Felügyelőség volt vezetője a vádak szerint maga is fizetett kenőpénzt Nastasénak azért is, hogy egyáltalán elfoglalhassa hivatalát, a szakhatóság vezetőjének kinevezése Romániában ugyanis a miniszterelnök hatáskörébe tartozik.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint a vád hivatkozási alapját jelentő Minőség trófeája nevű konferencián Nastase több mint 1,6 millió eurót gyűjtött össze, amely négy olyan céghez került, amely voltaképpen a kormányfő két bizalmasáé volt. Tőlük a pénz egy olyan társasághoz vándorolt át, amely különféle szolgáltatásokat nyújtott a politikus elnökválasztási kampányában.

A volt kormányfő a maga részéről mindvégig azt hangoztatta, hogy az ellene felhozott vádak politikailag motiváltak. „Engem itt megpróbálnak a politikai színtéren kívül tartani. Ez Basescu célja 2005 óta, mivel kényelmetlen ellenfél vagyok” – mondta korábban Nastase, aki a 2004-es elnökválasztáson végül alulmaradt a jelenlegi államfővel szemben.

Az elsőfokú ítélethirdetés után a PSD elnöke, Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök még reményét fejezte ki, hogy elődje másodfokon tisztázni tudja magát a korrupciós vádak alól. A Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség tagjaként a PSD május óta kormányoz, és egyes vélemények szerint azért is buktatta meg az előző kabinetet egy bizalmatlansági indítvánnyal az őszi parlamenti választások előtt, hogy a hatalmon legyen, amikor Nastase ügyében ítéletet hirdetnek. Bukaresti baloldali körökben sokan vélik úgy, hogy jó, Nastase korrupt, de ha ő nincs, Románia útja az Európai Unióba nem is lett volna olyan sima a Günter Verheugen akkori bővítési biztossal folytatott csatlakozási tárgyalásokon.

Nastase ellen másik két korrupciós per is folyamatban van. A „Tamara néni" néven ismertté vált perben első fokon felmentették, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy Nastase azért nevezte volna ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a felesége elleni vizsgálatot egy vitatott örökség kapcsán. Dana Nastase négyszázezer dollárt örökölt egyik távoli rokonától, Tamara nénitől, akiről szomszédjai úgy tudták, szerény nyugdíjából él.

A „Zambaccian-dosszié” néven ismert harmadik perben Nastase első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ebben az ügyben nem korrupciós bűncselekmény, hanem zsarolás miatt ítélte el a legfelsőbb bíróság. A Zambaccian-ügy során (Zambaccian annak az utcának a neve, ahol Nastase egyik háza található) az ügyészek azzal vádolták a volt kormányfőt, hogy 630 ezer euró értékben fogadott el kenőpénzt, egyebek mellett lakása felújítására. Nastasét a bírók felmentették a kenőpénz elfogadásának vádja alól, zsarolás miatt azonban rá és feleségére is három-három év felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.

Adrian Nastase volt román miniszterelnök egy 2004 decemberében. Bukarestben készített felvételen. Bosszút sejt az ítélet mögött
Adrian Nastase volt román miniszterelnök egy 2004. decemberében, Bukarestben készített felvételen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.