A német ARD riportfilmjében megszólalók nem bíznak az ukrán kormányban, egyikük azt mondja, sosem fogja megbocsátani Jacenyukéknak, hogy megosztották a lakosságot. Nem hisznek abban sem, hogy a szeparatisták terroristák lennének, és persze az ukrán kormány antiterrorista akcióit is elítélik. Az orosz tévét nézik, az oroszoktól kapnak segítséget, de mégsem tudják eldönteni, hogy maradjanak, vagy visszamenjenek-e.
– A legtöbben azért hazavágynak – mondja lapunknak Galina Negrustueva, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) moszkvai irodájának munkatársa. Az átmeneti sátortáborokat a hűvös idő közeledtével lebontják, a menekülteket másutt (iskolákban, lakóházakban) helyezik el.
A statisztikák szerint 814 ezren keltek át január óta az orosz–ukrán határon, ebből 120 ezren kértek menekültstátuszt és 138 ezren ideiglenes vagy végleges tartózkodási engedélyt. A többiek valószínűleg rokonoknál, barátoknál húzták meg magukat. (Az orosz „közelséget" jól mutatja, hogy ugyanebben az időszakban az Európai Unióban csak 4100 ukrán kért menedékjogot, a legtöbben Lengyelországban, sőt még a korábban kirekesztett Fehéroroszország is vonzó célpont lett. Magyarországra mindössze 37 kérelem érkezett.)
Negrustueva azt mondja, hogy az orosz állam kifogástalanul ellátta a menekülteket, megszervezte a szállásukat, intézte a papírmunkát, gondoskodott az élelmezésükről. Arra a kérdésre inkább nem válaszol, hogy emögött mennyi a politikai szándék, így akar-e Moszkva a jótékony nagybácsi szerepében feltűnni a háborúból menekülő emberek előtt. Ám gyorsan hozzáteszi: időközben megkezdődött a tanév, 60 ezer új iskolásnak is sikerült helyet találni.
Szinte idilli helyzetről számol be a menekültügyi főbiztosság másik munkatársa is, aki Szentpétervárott járt, ahol a Vöröskereszttel együtt gondoskodnak az ukrán menekültekről. Itt még gyermekmegőrzőt is üzemeltetnek, hogy a szülők napközben intézhessék hivatalos papírjaikat. Natalia, egy fiatal nő azt mesélte a UNHCR munkatársának, hogy eszükbe sem jut visszamenni, miután a saját hadseregük ágyúzta őket. Szerencsésnek mondja magát, mert a férje már talált állást, az ő feladata a lakáskeresés.
Az ideiglenes menedékstátuszt Oroszországban néhány napon belül meg lehet kapni. Igaz, nem feltétlenül ott, ahol az emberek szeretnék: sok orosz régióban, például Moszkvában vagy Szentpétervárott már betelt a kvóta. Így az sem ritka, ha valaki Szibériáig meg sem áll.
Az észak-oszétiai Vlagyikavkazban lévő menekülttáborban élő Szergejnek ott ajánlottak jó állást (és vélhetően az ukránnál jóval magasabb fizetést), feleségét és kisgyermekét is viszi magával. Neki legalább vannak tervei, a többiek nem nagyon tudják, hogyan tovább. Érzéseiket valószínűleg az az idős ember fogalmazza meg, aki azt mondta az UNHCR munkatársának: „Az emberek otthon már gyűlölik egymást. Az élet soha nem lesz olyan, mint volt."
Ám nem könnyebb a helyzetük azoknak sem, aki Ukrajnán belül kerestek menedéket. Az ENSZ legalább 200 ezer otthonából elűzött emberről tud, a legtöbben rokonoknál, vagy diákszállókon laknak.
– A harkovi irodánkat naponta 5-700 ember rohanja meg. Igyekszünk élelmiszercsomagokkal segíteni őket, vagy utalványokat adunk, amelyekért olajat, lisztet, tejet, kenyeret tudnak venni – mondja lapunknak Valerij Szergovszkij, az ukrán Vöröskereszt nemzetközi együttműködésért felelős vezetője. Mások edényeket, tányérokat vagy higiénai szereket, pelenkákat kérnek.
Megkezdték már a felkészülést a télre is, a nyugat-ukrajnai lakosságtól meleg ruhákat, cipőket kérnek, de elfogadnak nemzetközi felajánlásokat is. Legújabban pedig kis renováló csapatokat állítanak össze, amelyekkel megpróbálják rendbehozni a háborúban megsérült házakat.
– Ezek az emberek haza akarnak menni. Ha nem is tudunk mindent rendbe tenni, legalább egy szobájuk legyen, amelyben átvészelhetik a telet – teszi hozzá Szergovszkij.
