Bomba robbant az egyiptomi külügyminisztérium előtt

Pokolgép robbant vasárnap Kairó szívében, az egyiptomi külügyminisztérium bejáratánál. A BBC szerint a bombát egy fa tövébe ültethették el. A merénylet következtében egy rendőr életét vesztette, további öt súlyosan megsebesült – jelentette az an-Níl egyiptomi hírtelevízió.

Az áldozatok számáról érkező hírek eltérőek, egyes források négy halálesetről szólnak. A rendőrség lezárta az egyik legsűrűbben látogatott bazársort is magába foglaló környéket, attól tartva, hogy ott további robbanószerkezeteket rejthettek el.

Az an-Níl által közölt képek szerint a házilag előállított robbanószerkezet okozta detonáció több fát is gyökerestül kitépett a földből. Egyelőre egy szervezet sem vállalta a felelősséget a merényletért.

A főként rendőrkapitányságokat és kormányzati épületeket célba vevő szélsőséges iszlamista csoportok azonban igen aktívak, mióta Mohamed Murszit tavaly elmozdították az elnöki posztról. Mint mondják, így állnak bosszút a több száz meggyilkolt, és több ezer foglyul ejtett iszlamista társukért, akik a kormány Muzulmán Testvériség elleni akciói során vesztették el életüket vagy szabadságukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.