Boltzárat akarnak Szlovákiában

Valódi pihenőnapnak szánja a vasárnapokat és az állami ünnepeket a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), ezért felvetették a hazánkban már eltörölt boltzár ötletét.

- Először a kormánykoalíciós tanácson kívánjuk felvetni, majd pedig közösen a parlament elé terjeszteni, hogy a szükséges törvénymódosítás révén a bevásárlóközpontok, de a kisboltok is a fenti napokon legyenek zárva. Továbbá az építőiparban és más területeken se rendelhessék el a vasárnapi műszakot, kivéve a folyamatosan termelő gyárakat és a szükséges szolgáltatásokat - tájékoztatta lapunkat Zuzana Kohútiková, az SNS szóvivője.

Érdeklődésünkre Nagy András, a Híd párt új szóvivője elmondta: egyelőre ezzel az indítvánnyal nem foglalkoztak, a kormányprogramban sem szerepel ilyen cél.

- Úgy véljük, hogy ilyen kezdeményezéssel csak széles körű társadalmi vitát követően állhatunk elő. Mindenesetre intő jel, ami Magyarországon történt, ahol ugyebár néhány napja az a kormány javasolta a boltzárról rendelkező jogszabály visszavonását, amely tavaly a törvényt indítványozta - tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) már évekkel ezelőtt ugyanilyen módosítással rukkolt elő, ám indítványukat a pozsonyi parlament nagy többséggel leszavazta.

A jelenlegi szlovák ellenzéki pártok többsége egyértelműen elutasítja az újabb kezdeményezést:

- Eléggé elrugaszkodott a valóságtól az, aki csak a vásárlás korlátozását emlegeti. Ugyanis főleg a városokban egyre többen a vasárnapi családi program egy részét a bevásárlóközpontokban bonyolítják le, leülnek a kávéházba, moziba mennek. Ilyen újfajta szórakozás már sok ember életmódjának része, amelyet nem szabad korlátozni. A falvakban pedig a kisboltok azért tartanak nyitva vasárnap, mert a templomból kijövő emberek ugyancsak vasárnap szeretnek vásárolgatni - nyilatkozta lapunknak Boris Kollár, a Család vagyunk (Sme rodina) parlamenti párt elnöke. Danos Mitas, az Egyszerű Emberek és Függetlenek - Nova (OlaNO) mozgalom szóvivője szerint ők legfeljebb olyan kompromisszumos javaslatot támogatnának, amely szombat este tíztől vasárnap délután kettőig tiltaná meg az árusítást.

Szlovákiában jelenleg szentestén délután kettőtől, karácsony első napján, továbbá január 1-jén és húsvétvasárnap nem nyithatnak ki a bevásárlóközpontok és egyéb üzletek. Jozef Zadnan, a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének (OZPO) elnöke azt is jelentős eredménynek tartaná, ha a tulajdonosokkal és a munkáltatókkal legalább abban megegyeznének, hogy az említett három és fél napon kívül a további l2 államünnepen elrendelnék a boltzárat.

Sok esélyt még erre sem lát Lubomír Drahovský pozsonyi piackutató, aki azzal érvelt, hogy a legutóbbi felméréseik szerint nemcsak a vásárlók, hanem az alkalmazottak nagy része is ellenezte a hatályos törvény módosítását. Az utóbbiak főleg azért, mert a viszonylag alacsony bérükön javíthatnak a hétvégi pótlékokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.