galéria megtekintése

„Bocsásd meg ezt a gonoszságot!” - Ferenc pápa a sírás kegyelmét kérte Auschwitzban

24 komment


Miklós Gábor

Némán járta be az auschwitzi haláltábort Ferenc pápa. A katolikus egyházfő nem mondott beszédet, csak imádkozott.

Uram, könyörülj népeden! Bocsásd meg ezt a gonoszságot! – ezeket a szavakat írta az auschwitzi haláltábor múzeumának emlékkönyvébe Ferenc pápa, miután pénteken felkereste az egykori náci halálgyár területét, ahol másfél millió embert – köztük az akkori magyar zsidóság jelentős részét – gyilkoltak meg.

Fotó: David W. Cerny / Reuters

Ferenc nem mondott beszédet, ez a két rövid mondat a látogatás egyetlen szóbeli lenyomata. „Beszéd és tömegek nélkül akarom bejárni a rettenet helyét, csak a szükséges számú ember legyen ott. Egyedül akarok imádkozni, s adja meg nekem az Úr a sírás kegyelmét!" – idézi a nemzetközi sajtó a pápa korábbi gondolatait. (A látogatásról szóló képgalériánkat itt nézhetik meg.)

 

Az egyházfő némán járta be az emlékhelyet, s imádkozott Maksymilian Kolbe, a szentté avatott lengyel ferences szerzetes cellájában is. Kolbét 1982-ben avatták szentté, mert saját életét ajánlotta fel egy családos lengyel fogolytársa élete helyett. Kolbe sokak szemében vitatott vallásos propaganda tevékenységet folytatott a két háború közötti Lengyelországban.

Fotó: Kacper Pempel / Reuters

A pápa találkozott a lengyel embermentők – a Világ igazai – leszármazottaival, és néhány egykori fogollyal. Az embermentők leszármazottai között volt két kislány, az Ulma család tagjai. A nácik 1944 márciusában egy lengyel rendőr feljelentéséből megtudták, hogy a galíciai Markówban Ulmáék két zsidó családot rejtegetnek. Megölték a szülőket és hat gyermeküket, s a két bújtatott családot. Összesen tizenhat embert. Így akarták demonstrálni, hogy mi vár a lengyelekre, akik zsidókat bújtatnak.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

Az egykori foglyok között volt a 101 éves Helena Dunicz-Niwinska hegedűművész, akit Lembergből (Lwów) hurcoltak Auschwitzba, s ott a haláltábor zenekarában játszott. A látogatás része volt, hogy az egyházfő találkozott Michael Schudrich-csal, Lengyelország főrabbijával. A rabbi héberűl citálta „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” kezdetű zsoltárt, és arameus nyelven a Kaddist, a zsidó halotti imát.

Az egyházfő Auschwitzból Krakkóba utazott, ahol egy klinikai kórházban beteg gyermekekkel és szüleikkel találkozott. Este pedig újra az ifjúsági világtalálkozó résztvevőivel lesz együtt, keresztutat végez velük közösen a Blonia mezőn.

Fotó: Stefano Rellandini / Reuters

Ferenc pápa két elődje is járt Auschwitzban. II. János Pál – még mint Karol Wojtyla – többször is felkereste a lágert, erre emlékeztetett első, 1979 nyarán tett pápai látogatásán is. A lengyel pápa rengeteget tett a katolikus-zsidó párbeszédért, a vészkorszak okozta iszonyú sokk feldolgozásáért. A államszocialista Lengyelországban a rendszer elhallgatta, hogy területe a zsidó nép mártíromságának színtere lett. Csak a lengyel veszteségeket hangsúlyozták. II. János Pál utasítására hagyták el 1993-ban a karmelita apácák a láger területét, ahol 1984-ben zárdát létesítettek. A zsidó közvélemény ezt megelégedéssel fogadta. 2006 márciusában felkereste a tábort XVI. Benedek is. Ő ott azt mondta, hogy a „német nép fiaként" jött Auschwitzba, s arról beszélt, hogy a németséget egy bűnöző csoport „tévesztette meg", s bírta rá a világméretű bűnre. Bocsánatkérés nem hangzott el a részéről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.