Lemondott a szexista miniszter

Bocsánatkérésre kényszerült a bukaresti kormány közlekedési minisztere a vendégmunkásokkal kapcsolatos, szexista kijelentéseiért. Ioan Rus azt állítja, hogy nem sértegetni akart, hanem csupán felhívni a figyelmet a „kemény valóságra”. Nem sokkal a bocsánatkérés után benyújtotta a lemondását is.

„A gyerekekből csavargó lesz, a feleségből kurva” – a szociáldemokrata Ponta-kormány közlekedési minisztere szerdán, a Digi24 hírtelevízió esti műsorában tette kifogásolt kijelentését a vendégmunkásokról, a kabinet autópálya-építési tervei kapcsán.

„Körülbelül egymillió román vasbetonszerelő, vasmunkás dolgozik építkezéseken, autópályákon Európa-szerte. Talán 1500 euró a fizetésük. Kertelés nélkül mondom: ezért a pénzért a gyerekekből itthon csavargó lesz, a feleségből meg kurva. Ha 700 eurót adunk nekik, a fele hazajön”, magyarázta a miniszter, hogyan old meg a kormány egyetlen csapásra több problémát: fejleszti az infrastruktúrát, munkahelyeket teremt és egyesíti a szétszakított családokat.

Egy nappal később, a közvélemény felháborodására válaszolva a tárcavezető bocsánatot kért mindazoktól, akiket „akaratán kívül megsértett”. Állítása szerint a szándéka az volt, hogy felhívja a figyelmet egy súlyos jelenségre, amellyel sok romániai család szembesül. Hangsúlyozta, hogy együtt érez a szétszakított családokkal, a nagyszülők vagy rokonok gondjaira bízott gyerekekkel és a szülőkkel, akik egy jobb élet reményében külföldön vállaltak munkát. „Semmi szín alatt nem akartam megsérteni a méltóságukat, csupán a figyelmet akartam ráirányítani arra, hogy mekkora árat fizetnek románok ezrei, és hogy a közeljövőben egy részük munkát találhat itthon. Ha beindul az infrastruktúra-fejlesztési keretprogram (master plan), Romániának az építkezésben jártas munkaerőre lesz szüksége” – mutatott rá Rus. Csütörtökön a botrány miatt benyújtotta a lemondását is.

A román gyermekjogvédő hatóság éppen szerdán tette közzé a legfrissebb statisztikát, amely szerint 82.339 olyan kiskorút tartanak nyilván, akinek az egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. Gabriela Coman, a hatóság vezetője elismerte: egyáltalán nem biztos, hogy minden esetet bejelentenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.