Blair „a közel-keleti katlan bizarr olvasatának" tekinti azokat az állításokat, amelyek szerint a 2003-as támadás és Szaddám Huszein elmozdítása nélkül nem alakult volna ki a válság és Irak ma stabil ország lenne. A népét, de különösen a kurdokat, a siítákat és mocsári arabokat „visszataszító elnyomásban tartó" Szaddámot ugyanúgy elérte volna a 2011-ben kezdődött arab tavasz, mint Tunéziát, Líbiát, Egyiptomot, Jement, Bahreint és Szíriát. Az exkormányfő regionális krízist lát a Közel-Keleten, amelynek gyökereit a helytelen politikai gyakorlat és a vallással való visszaélés keverékében kell keresni.
Most annak ellenére szólít fel Irakban és Szíriában is intervencióra – árulta el –, hogy belátta, tulajdonképpen a nyugati országok egyik megoldási kísérlete sem járt sikerrel. Sem az iraki rezsim megdöntése és az ország újjáépítésére tett erőfeszítések, sem a líbiai hatalomban a légitámadások nyomán elért változások, sem a Szíriában mutatott passzivitás nem hozott rendezést. A Nyugat Blair szerint mégsem maradhat tétlen, mert a regionális nehézségek mindenkit érintenek, az érdektelenség pedig nem számít józan politikának. A brit, német és francia nemzetbiztonsági szakértők is a Szíriából visszatérő szélsőséges dzsihádistákban látják a legnagyobb veszélyt – magyarázta ezt.
Blair az iraki fejlemények elsődleges okaként Núri al-Máliki iraki miniszterelnök kormányának szektarianizmusát nevezi meg. Az iraki kormány valós lehetőséget szalasztott el arra, hogy megteremtsen egy összetartó országot. Mindemellett az olajexport-bevételeket sem az ország újjáépítésére használta fel, és az iraki fegyveres erők sem látták el megfelelően feladatukat. Mindez elidegenítette az iraki szunnita közösséget, és felvethető az a kérdés is, hogy az amerikai fegyveres erőket nem vonták-e ki túl hamar Irakból - áll Blair írásában. „Meg kell szabadulnunk attól a gondolattól, hogy (az iraki válságot) mi okoztuk, mert nem mi okoztuk" - állapítja meg mindezek alapján a volt brit kormányfő.
Következtetéseinek mindazonáltal több szakértő is ellentmondott. Sir Christopher Meyer, az egyik legtekintélyesebb brit diplomata, aki 1997 és 2003 között - vagyis Blair kormányra kerülésétől az iraki beavatkozás évéig - Nagy-Britannia washingtoni nagykövete volt, a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapban azt írta: a Huszein-rezsim elleni hadjárat és az utána kialakult iraki helyzet kezelési módja "talán a legjelentősebb oka" annak, hogy Irakot most szektariánus erőszakhullám öntötte el.
„Most aratjuk le, amit 2003-ban elvetettünk (...) Ez nem utólagos okoskodás, a háború előtt is tudtuk, hogy Szaddám Huszein eltávolítása súlyos mértékben destabilizálja Irakot, amelyet Huszein 24 évig vasmarokkal irányított" - fogalmaz írásában Meyer.
Eric Groves professzor, a liverpooli egyetem biztonságpolitikai szakértője a BBC-nek adott vasárnapi nyilatkozatában "bizarrnak" nevezte Blair okfejtését. Hangsúlyozta, hogy Szíriában az a szélsőséges szunnita csoport - az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) - is harcol Aszad rezsimje ellen, amely Irakban jelentős területeket hajtott ellenőrzése alá. Ha a Nyugat Szíriában beavatkozott volna, azt nem az ILIÁ, hanem az Aszad-rezsim ellen tette volna, és az intervenció éppen az ISIS érdekeit szolgálta volna - mondta Groves.
