Blair elismerte a felelősséget az Iszlám Állam felemelkedésében

Bocsánatot kért Tony Blair volt brit miniszterelnök az iraki háborúért, és az abban elkövetett hibákért, valamint elismerte, hogy részben felelősek az Iszlám Állam (IS) felemelkedéséért.
Blair egy amerikai televíziós interjúban beszélt az iraki háborúról. A volt munkáspárti miniszterelnök elnézést kért a a Szaddám Husszein 2003-as eltávolítása utáni hírszerzési hibákért.

Arra a kérdésre, hogy az iraki háború volt-e a fő oka az Iszlám Állam felemelkedésének, Blair azt válaszolta: „Azt hiszem van benne némi igazság.” Hozzátette, nem lehet azt mondani, hogy azok akik részt vettek Huszein elmozdításában, nem felelősek a 2015-es helyzetért.

Guardian szerint, Blair szóvivője később annyiban pontosított, hogy a volt brit miniszterelnök már többször elnézést kért az iraki konfliktusban elkövetett hibákért, ugyanakkor nem gondolja úgy, hogy Huszein rezsimjéénekk a megdöntése hiba lett volna. A szóvivő szerint 2009-ig csak az al-Kaidával voltak problémák, a későbbi helyzetért részben az iraki kormány hibás gazdaságpolitikája, és „a törzsi politizálás” is felelős.

A szóvivő kiemelte, hogy az Iszlám Állam először Irakból Szíriába nyomult be, ott kezdett terjeszkedni, és csak ezután tért vissza újra Irakba.

Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere azzal vádolta Blairt hogy előkészítette a terepet a rázúduló kritikáknak, miután a régóta halogatott Chilcot-jelentést nyilvánosságra hozhatják, amely Nagy-Britannia iraki háborúban játszott szerepéről szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.